A Pathfinder készítője drasztikus lépésre szánta el magát az AI elleni harcban!

A szabályzat, amelyet a Paizo kiadó hozott, a licenc alapján értékesített Pathfinder-anyagokat is érinti.

 

 

A Paizo, a táblás szerepjátékok kiadója egy olyan döntést hozott, amellyel saját bevallása szerint a képzett írókat és művészeket kívánja támogatni. Ugyanis bejelentette, hogy a termékeiben nem lesz engedélyezett a mesterséges intelligencia-készítette művészet és szöveg alkalmazása. A Paizo a kiadója többek között a Pathfinder című TRPGS-nek, amely népszerű videójátékok alapjául is szolgált.

„A >>mesterséges intelligencia művészet<< és az íróprogramok körüli etikai és jogi kérdések – és az a komoly fenyegetés, amit ezek jelentenek azon partnerek megélhetésére, akik segítettek nekünk eljutni oda, ahol ma cégként vagyunk – megkövetelik, hogy határozottan állást foglaljunk e technológia Paizo termékekben való felhasználása ellen” – áll a cég Twitteren közzétett nyilatkozatában.

A Paizo a saját termékei mellett az AI által generált tartalomsávot kiterjeszti Pathfinder Infinite programjára is. Ez lehetővé teszi más cégek és rajongók számára, hogy a TRPG-vel hivatalosan kompatibilis anyagokat készítsenek és értékesítsenek. Ez talán még nagyobb nyilatkozat a Paizo részéről, hiszen sokan a harmadik féltől származó kiegészítőket tartják a TRPG közösség éltetőjének.

„A vásárlóink elvárják, hogy a kiadványainkhoz emberi kézzel nyúljunk, és amíg az ezeket a programokat övező etikai és jogi körülmények homályosak és meghatározatlanok maradnak, addig nem vagyunk hajlandóak a márkáinkat bármilyen módon összekapcsolni a technológiával” – mondta a Paizo.

A Paizo nem zárja ki, hogy a jövőben módosítja politikáját, de hangsúlyozza, hogy egyelőre az „emberi művészek és írók” jelentik az éltető elemet:

„Egyszerűen fogalmazva – amikor Paizo terméket vásárolsz, biztos lehetsz benne, hogy az emberi szakemberek munkája, akik éveken át csiszolták a mesterségüket, hogy a lehető legjobb munkát alkossák” – mondta a cég. „A Paizo a belátható jövőben nem fog semmilyen AI által generált >>kreatív<< munkát használni. Köszönetet mondunk az emberi művészeknek és íróknak, akik a múltban olyan szerves részét képezték a sikerünknek, és várjuk, hogy még sok éven át együtt dolgozhassunk velük.”

Az írók és képzőművészek bizonyára értékelni fogják ezt a támogató üzenetet, bár egyesek rámutattak, hogy ez nem reprezentálja az ilyen jellegű támogatás fényes rekordját.

A Paizót a múltban kritizálták a dolgozók – akik 2021-ben szakszervezetet alapítottak, amelyet a vállalat önként elismert -, és a TRPG-térben dolgozó írók és művészek panaszkodtak a Paizo díjszabására.

Az írói és művészeti iparágakban az elmúlt évben egyre nőtt a frusztráció az AI generálás következményei miatt. A vezető sci-fi magazin, a Clarkesworld átmenetileg lezárta a beadványokat a szörnyű mesterséges intelligencia által generált történetek áradata miatt. Az amerikai kormány szabályozói éppen a múlt héten figyelmeztették a vállalatokat, hogy ne túlozzák el a mesterséges intelligencia termékeik képességeit.

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu