Már a Square Enix is csalódott a Forspoken teljesítményében!

A vezérigazgató-váltásra készülő japán kiadó szerint „a közepes” méretű játékok értékesítési adatai elmaradtak a várt szinttől.

 

A Forspokent a Luminous Productions fejlesztette. A játék sikertelenségére már az is utaló jel volt, hogy a Square Enixbe dőlt a stúdió, mégpedig nem sokkal a megjelenés után. Aztán a február harmadikán az eredményeket összefoglaló jelentésben is a témák között volt a Forspoken. A Square Enix jelenlegi elnöke, Matsuda Yosuke (aki már benyújtotta lemondását, és a kijelölt utódról is már beszámoltunk régebben) szerint a nyílt világú RPG sajtó által kapott értékelései kihívásokat támasztottak, de a pozitívumok egyes elemekkel kapcsolatban arra bátorították a kiadót, hogy a fejlesztési kapacitásait erősítse.

Csakhogy a legfontosabb tényezőben, az eladásokban csalódást keltett a Forspoken, ami nem olyan nagy meglepetés, ugyanis a bejelentése után a boltokba eljutott változat teljesítménye is kifogásholható volt. Matsuda hozzátette, hogy a kisebb és közepes méretű játékaik szintén elváráson alul teljesítettek. Nem nevezték meg őket, pedig kíváncsiak lettünk volna arra, hogy a japán kiadó mely címekre gondolt. (Ugyanis lehet egy játéknak túl magas elvárásokat megadni, ha maga a termék jó, akkor figyelmet fog kapni.)

A Square Enix elkötelezett amellett, hogy a Forspoken teljesítményén javítson, illetve kiadja a játék számára a megígért DLC-ket. Ezért is jött ki a minap egy patch, ami bugfixálást és stabilabb teljesítményt nyújt PlayStation 5-ön és PC-n. Ehhez persze már közvetlenebbül fog hozzányúlni a Square Enix a Luminous Productions megszüntetése után, és azt is mondhatjuk, hogy a saját technológiájuk, a Luminous Engine sem marad már sokáig használatban, ugyanis egyre több helyen látjuk az Unreal Engine 5-öt.

És ezek után a Square Enix továbbra is két lábbal áll bele a blockchainbe és az NFT-kbe, továbbá az ezekre építő játékokba, amire már nehezen tudunk szavakat találni. Talán csak annyit, hogy a japán kiadó kissé el van tájolva.

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu