Szó sem lehet a Nintendo Switch árcsökkentéséről!

Hiába fogyott kevesebb a hybrid platformból mint egy éve, a japán cég egyszerűen nem hajlandó csökkenteni a konzol árát, holott ez lenne a legcélszerűbb a nagyobb közösség elérésé céljából.

 

A március 31-ével befejeződött üzleti évben a Nintendo Switchből 17,97 millió példányt értékesített a Nintendo. Elsőre nem hangzik rosszul, de az ezt megelőző üzleti évhez képest 22,1%-os csökkenésről kell beszámolnunk. Részben érthető, mivel a Nintendo Switch idén már hat éve, hogy kapható, és egy konzolgeneráció általában 6-7 évig szokott tartani, és a vége felé minden esetben elkezd csökkenni az eladás, amit például az árcsökkentés részben meg tudna akadályozni.

Csakhogy a Nintendo erről hallani sem akar. Furukawa Shuntaro, a nagy N elnöke elismerte, hogy a 2023 április-2024 március időszakra kitűzött 15 milliós eladási cél nem lesz egy könnyen elérhető eredmény, és nem fognak árat csökkenteni: „Ami a hardvert illeti, egyes anyagok árai csökkentek, de az általános költségek továbbra is magasak. Továbbra is figyelembe kell vennünk az olyan tényezők hatását, mint az infláció és a devizaárfolyamok. Az előző pénzügyi év során ezek nagy hatással voltak a termelésre, ezért gondoskodunk arról, hogy az alkatrészbeszerzés eléggé előre történjen, hogy biztosítsunk a stabil gyártást. Még ha a nyersanyagárak csökkennek is, időbe telik, amíg ez a gyártási költségekben is megjelenik. Jelenleg nem tervezzük, hogy ebben a pénzügyi évben csökkentsük hardvereszközeink árát. Másrészt, bár nem tervezünk áremelést sem, a yen továbbra is gyenge, a beszerzési költségek pedig továbbra is magasak, így továbbra is gondosan figyelemmel kísérjük a helyzetet,” mondta Furukawa.

Szó esett arról is, hogy a tegnap megjelent The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom is beszállt a 70 dolláros játékok közé, de ez nem lesz innentől minden saját fejlesztésű játékukra érvényes árazás: „Ami a szoftverek árát illeti, a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom javasolt kiskereskedelmi ára tíz dollárral magasabb az Egyesült Államokban az elődénél, de ez nem jelzi a szoftvereink árának általános emelkedését. A mi megközelítésünk az, hogy egy termék megfelelő árát eseti alapon határozzuk meg. Való igaz, hogy a fejlesztési költségek emelkednek a tartalom nagyobb terjedelme és az online játék támogatásához szükséges fejlettebb technológia követelménye miatt, így az új címeink árazását a jövőben is alaposan mérlegelni fogjuk.”

No comment.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu