Ugye megmondtuk: nem kell elbúcsúzunk egyhamar a Halálos iramtól

MOZI HÍREK – Amikor kiderült, hogy a Halálos iramban-széria a tizedik résszel véget ér – igaz, ez két fejezetben, két különálló filmként kerül a mozikba –, minden említéskor ott szerepelt a függelékben, hogy nem is olyan biztos, hogy ezzel tényleg véget ér a sorozat.

 

A stúdióból kiszivárgó információmorzsák nyomán olyan hírek kaptak szárnyra, hogy egyes hősök külön történetet kaphatnak, készülhet egy feminista változat, ahol csak nők nyomják a gázt, illetve színre léphet a következő nemzedék, aminek jól megágyazott már, hogy a főszereplő Vin Diesel mindig a család fontosságáról értekezik két akció között.

Halálos iramban 10. római díszbemutatóján maga Diesel szolgált a nagy újdonsággal: lehet, hogy a nagy finálé nem két, hanem három részből fog állni. „Amikor nekiláttunk ennek a filmnek, a stúdió azt kérte, legyen kétrészes a nagy befejezés – válaszolta Diesel a Fandango kérdésére a vörös szőnyegen. – Aztán amikor megnézték a mostani első részt, már az volt a kérdés: mi lenne, ha trilógia lenne?”. Ehhez a mellette álló női főszereplő, Michelle Rodriguez ezt fűzte hozzá magyarázatul: „elvégre minden darab három felvonásból áll”.

„Még bajt hozol a fejemre” – rángatta el ekkor a színésznőt a kamera elől Diesel, így aztán nem tudni, hogy a trilógia hirtelen belengetése valódi eshetőségről szól, vagy csak tizedik rész népszerűsítéséhez tartozik.

A rögtönzött, esetleg fondorlatosan megrendezett jelenet itt látható a Twitteren, csak egy perc:

Fandango on Twitter: „WATCH: On the red carpet in Rome, Italy, did Vin Diesel just confirm that #FastX is the first part of a… trilogy?! Whoa! It all begins in theaters a week from today. Ready, set… go get your tickets! ‘s —> https://t.co/jO68lUJ5h6 https://t.co/2DiJsYkgUz” / Twitter

(Fast X – csütörtöktől a hazai mozikban!)

Forrás: UIP

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu