RETRO FILMKRITIKA – Barry Newman, a hollywoodi aranykor egyik utolsó nagy sztárjának 92 éves korában bekövetkezett halála kapcsán visszapillantunk egy monumentális filmre. Felgyorsítjuk a filmtörténet időgépét és a sebességmérőt is, hogy megemlékezzünk egy filmről, ami csakúgy, mint Newman karrierje, sosem állt le a főúton. Így, amikor az aszfalt már a horizonton is elmosódik, felidézzük azt az összekuszált, mégis zseniálisan egyszerű történetet, melyben egy férfi és autója kihívás elé néz. Az 1971-es Száguldás a semmibe olyan filmes alkotás, melynek első tekercsei óta a sebességmérő nem áll le, amíg a végső jelenet le nem pereg.

 

 

A Száguldás a semmibe 1971-ben került a mozikba, és nem aratott nagy sikert sem a kritikusoktól, sem a közönségtől. A film azonban idővel kultstátuszt ért el, és befolyásolta többek között Quentin Tarantino-t, Steven Spielberget és Edgar Wrightot is. A film története egyszerű: Kowalski (Barry Newman), egy volt rendőr és versenyző, egy Dodge Challenger-t kell elvinnie Denverből San Franciscóba. Útközben fogadást köt egy drogdílerrel, hogy három nap alatt megteszi az utat. Ezzel azonban felhívja magára a rendőrség figyelmét, és egy hajszába keveredik. Kowalski egyetlen segítsége egy vak rádiós DJ (Cleavon Little), aki Super Soul néven buzdítja őt a levegőben.

A film nemcsak Kowalski autójának sebességét mutatja be, hanem az ő belső állapotát is. Kowalski egy olyan ember, aki elvesztette az élete értelmét, és csak a sebesség ad neki örömet. A film visszaemlékezésekkel mutatja be Kowalski múltját, amely tele van csalódásokkal és traumákkal. Ő volt Vietnámban katona, versenyző és rendőr is, de mindegyik szerepében kudarcot vallott vagy igazságtalanságot látott. Kowalski most az utolsó kihívást keresi az életében, és nem törődik a következményekkel.

 

 

A benzinfaló szabadság szimbóluma

 

Ugyanakkor a Száguldás a semmibe sokkal több, mint egy hétköznapi film az aszfalt, a gumiabroncsok és a benzinköd művészetéről. Az 1971-es mozi klasszikus, hatalmas V8-as motorral szerelt Dodge Challenger gépszörnyetege köré épül, és ez a fenevad egyben a film központi eleme is. A Challenger a képernyőn nem egyszerűen egy autó, hanem inkább a határtalan szabadság, a féktelen sebesség, az emberi akarat és önmegvalósítás diadalmas emblematikus szimbóluma. Kowalski keze alatt a járgány sokkal többé válik, mint egy négykerekű szállítóeszköz: ő lesz az egyik főszereplő, a film néma sztárja.

Kowalskit Barry Newman a saját remek method acting módszereivel, egyszerűen és mégis lelkesedéssel alakította: a Challengerrel együtt tűnik fel a képernyőn, és együtt is hagyják el azt. A Challenger úgy robog végig az amerikai tájon, mint a végzet, szakadatlanul, megállíthatatlanul. Nem számít, milyen kanyarok, dombok vagy lejtők állnak előtte, a Challenger szembe néz velük, és mindig győzedelmeskedik.

A Száguldás a semmibe ezáltal sokkal több, mint egy tipikus akciófilm. A film nem ad egyértelmű válaszokat arra, hogy miért teszi Kowalski, amit tesz, vagy hogy mi a célja, inkább egy metafora arra, hogy hogyan érezheti magát egy ember, aki elveszett az életében, és aki nem találja a helyét a világban. A film végén látható, kultikussá vált befejezés többféleképpen is értelmezhető: Kowalski szimbolikusan áttörte a korlátokat, Kowalski elérte a sebesség csúcsát stb. A rendező a nézőre bízta, hogy milyen jelentést tulajdonít ennek a jelenetnek. A film így nemcsak egy izgalmas kaland, hanem egy filozofikus kérdés is: mi az élet értelme?

A Száguldás a semmibe egyszerűségében rejlik a zsenialitása, ami a végtelen úton zajló hajsza által, a Dodge Challenger féktelen száguldásával, egy egész generáció számára vált a szabadság és a kaland szimbólumává.

 

 

Kowalski, a sztoikus hős, aki leszámolt mindennel és csak a száguldás érdekli

 

Kowalski, az élet szélsebes szalagútjában robogó férfi, akit Barry Newman különleges erővel és őszinteséggel ábrázolt, a sebesség és a végtelen utazás mítoszának embere. Több, mint egy rutinszerűen és életveszélyesen vezető sofőr; ő egy különös, magával ragadó filozófus, aki az életét arra fordítja, hogy megértsen valamit, ami talán sokak számára érthetetlen: a sebesség csak illúzió, az igazi cél a végtelen út, az utazás önmagában.

Kowalski azonban nem száguld csak azért, hogy meneküljön valami elől, vagy hogy elérjen valamit. Ő száguld, mert száguldani akar. Minden perc, minden másodperc a végtelenbe történő rohanást szolgálja. Nem a célállomás a fontos, hanem maga az út a végtelenbe, ahol az idő és a tér összemosódik, és csak egyetlen dolog számít: az, hogy mindig tovább és tovább haladjon.

Ez a filozófia határozza meg Kowalski minden mozdulatát. Newman alakításában a személyisége, a döntései, a reakciói mind arról tanúskodnak, hogy ez az út a végtelenbe nem csupán fizikai utazás számára, hanem egy belső út is, egy önmaga felé vezető folyamatos felfedezés és fejlődés útja. Ő az a ritka ember, aki képes úgy élni, hogy minden pillanatban a végtelen felé száguld.

Newman, mint Kowalski, nem a végtelenbe vezető út végét keresi, hanem magát az utat, amely a végtelenbe vezet. Az autója, a szeretett Dodge Challenger az ő társa ezen az úton. Ő maga a szabadság és a sebesség képzeletbeli szobra, egy élő jelkép, aki szüntelenül és örökké tovább száguld a végtelen úton.

 

 

Különös találkozások: a többi karakter

 

Kowalski száguldását tovább színesítik a különböző, egymástól radikálisan eltérő karakterek, akikkel az út során találkozik. Ezek a figurák nem csupán egyszerű szereplők a történetben, hanem a film filozofikus tartalmának jelképei is. Hogy a rádióban szóló Super Soul (Cleavon Little által alakítva), a meztelenül motorozó nő (Gilda Texter), a szelíd motoros (Timothy Scott) vagy a rejtélyes nő, akivel az úton találkozik (Charlotte Rampling), mindegyikük hozzáad a film mélységéhez és komplexitásához.

Super Soul, a vak rádiós műsorvezető, Kowalski személyes Múzsája és lelki támasza, egyfajta korai prototípusa az internetnek: azonnali hírforrás és közösségi média, aki Kowalski számára az életmentő híradásokat és a sebesség-rajongók közösségét jelenti. A rádió hangja, a figyelő szem, aki még sosem látott, de akinek éles a látása. Cleavon Little játéka éles kontrasztot állít Newman által alakított csendes, magányos Kowalski figurájával szemben, miközben egymás kiegészítőiként működnek.

A meztelenül motorozó nő, Gilda Texter alakításában, a teljes szabadság és kötöttségektől mentes élet jelképe. Texter szabályszegő és rendhagyó karaktere szimbolizálja a ’70-es években egyre erősödő feminista mozgalmat, és a nők szabadságvágyát. A száguldás itt nem csupán gyorsaság, hanem a személyes korlátok ledöntésének metaforája is.

A szelíd motoros, Timothy Scott alakításában, pedig a spirituális útkeresést szimbolizálja. Ő a film „gyógyítója”, aki a természettel és önmagával való harmóniában él, és aki képes a legváratlanabb helyzetekben is segíteni. Scott játéka által a karakter a szemlélődő bölcs, aki a végsebességig száguldó világban is megtalálja a nyugalmat és a békét.

A rejtélyes nő, Charlotte Rampling karaktere, aki valósággal úszik a kérdések tengerében. Nem nyújt válaszokat Kowalski számára, csupán további kérdéseket tesz fel, amelyek önmagukban is fontos tükröt tartanak a főhős elé. Rampling szerepének mélysége és titokzatossága Kowalski saját belső keresését, és talán még az elérhetetlenség érzetét is tükrözi. Kettejük találkozása azt mutatja, hogy még az úton is, a legnagyobb szabadságban, nehéz elmenekülni saját magányunktól és belső kérdéseinktől.

 

 

Száguldó szabadságszimfónia

 

A Száguldás a semmibe nem csupán a képek és a színészi játékok varázslatáról szól, hanem a zene, a hangok és a ritmus tökéletes szimfóniájáról is. Ez a szimfónia éppolyan fontos, ha nem fontosabb, mint maga a képi megjelenítés. A film korabeli rockslágereket és alternatív számokat felölelő zenéje különös módját tárja fel a szabadság kifejezésének, és olyan élményt nyújt a nézőknek, amelynek hatására a szabadságvágy lángra lobbant a szívükben.

A zene nem egyszerű háttérzaj, hanem épp olyan mélyen bele van ágyazva a film szövetébe, mint maga a történet vagy a színészi játék. A féktelen sebességbe fulladó dallamok mind azt a célt szolgálják, hogy a nézők szívét-lelkét elérjék, és arra késztessék őket, hogy fejben kövessék Kowalski példáját: száguldjanak a szabadság irányába.

A zenétől elválaszthatatlanok a film vizuális elemei is. A gyönyörűen megkomponált kameraállások, a mesterien elvégzett vágások, a drámai fény-árnyék játékok és a féktelen sebesség képei mind azt szolgálják, hogy teljessé tegyék a nézők élményét. Mindezek együtt, szoros összhangban dolgozva, olyan filmélményt hoznak létre, amitől az adrenalinszintünk a tetőfokára hág, és bennünk is felébred az a fajta szabadságvágy, amit Kowalski és a Dodge Challenger képviselnek.

A Száguldás a semmibe tehát egy olyan film, ami nem csupán a szemünknek és a fülünknek nyújt maradandó élményt, hanem a szívünknek és a léleknek is. Ez a száguldó szabadságszimfónia, amit a film alkotói mesterien alkottak meg, egy olyan élményt nyújt a nézőknek, amit nem lehet könnyen elfelejteni. A film maga a szabadság, a sebesség és a végtelen út himnusza, amit minden filmrajongónak látnia és hallania kell.

-BadSector-