Final Fantasy XVI: a harci tervezője személyes mesterművének tekinti!

Suzuki Ryota pedig nem ismeretlen a szakmában, ugyanis korábban egy másik japán kiadónál dolgozott több népszerű franchise-on.

 

Suzuki korábban a Devil May Cry V-ön, a Dragon’s Dogmán, illetve a Monster Hunteren dolgozott, így nem véletlen, hogy a Final Fantasy XVI harcai hasonlítanak a DMC V-re, hiszen az ő stílusa érzékelhető a Square Enix napokon belül megjelenő játékán. Ezt a japán kiadó néhány napja egy élő adásban ünnepelte, és itt Suzuki is felszólalt: „Kiemelten kezeltük a játék harcrendszerének megtervezését, hogy azok számára is vonzó legyen, akik korábban nem játszottak, vagy nem jártasak az akciójátékokban. Remélem, hogy azok is kipróbálják a Final Fantasy XVI-ot, akik még sosem játszottak akciójátékkal. Remélem, hogy ez a játék lehetőséget ad arra, hogy megtapasztalják, milyen csábító lehet egy akciójáték.”

Yoshida Naoki, avagy Yoshi-P, a játék producere arról beszélt, hogy a mozgás során érzékelhető elmosódottsági hatás (motion blur) több visszajelzést is kapott, és emiatt ezt ki lehet majd kapcsolni. Ez az opció egy későbbi frissítéssel érkezik a játékba, ami rendelkezni fog egy új nehézségi szinttel is a New Game+ során. A Final Fantasy mód a fejlesztők szerint csak akkor nyílik meg, ha egyszer már végigvittük a játékot. Az ellenfelek magasabb szintűek lesznek, de a mi szintkorlátunk is felemelkedik 100-ra. Kraftolhatjuk az Ultima fegyvereket, de a szintünk, tárgyaink és képességeink jönnek velünk az első végigjátszásból. A második végigjátszásért arany trófeát kapunk.

A Square Enix eközben elismerte, hogy a Final Fantasy XVI-ból a megjelenés előtt több kópia is kiszivárgott: „Tudomásunk van arról, hogy a Final Fantasy XVI fizikai példányai kis számban „forgalomban vannak”. Jelenleg alapos vizsgálatot folytatunk a jogtalan beszerzésekkel kapcsolatban, és a játék június 22-ei hivatalos megjelenése előtt igyekszünk ezt korlátozni. Azokat, akik a megjelenés előtt kapnak egy példányt, arra kérjük, hogy a hivatalos megjelenéséig ne osszák meg a játék semmilyen aspektusát, beleértve a képernyőképeket, videókat és élő közvetítéseket. Elsődleges célunk, hogy a teljes játékélményt ne rontsuk el a rajongók számára, és ennek érdekében a megjelenés napja előtt közzétett eféle tartalmakat el fogjuk távolíttatni. A megjelenés előtti utolsó héten a segítségeteket és együttműködéseteket kérjük,” írta a Square Enix.

Úgyhogy vigyázni a spoilerekkel; a Final Fantasy XVI június 22-én érkezik PlayStation 5-re.

Forrás: VGC, VGC, VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu