Röhejes PR-szöveg az Electronic Artstól: miért lesznek nők az idei foci-szerencsejátékban?

Az Electronic Arts természetesen nem hagyja ki az első poszt-FIFA focijátékából az Ultimate Team játékmódot.

 

Már több mint egy évtizede az EA Sports focijátékait mérgezi az Ultimate Team. A több sportjátékukban is jelen levő módból a 2021-es üzleti évben (2020 áprilisától 2021 március végéig) 1,62 milliárd dollárt kaszált összesen a kiadó, úgyhogy finoman szólva is megéri az Electronic Artsnak, hogy az évente megjelenő sportjátékokba odategye az UT-ként gyakran rövidített Ultimate Teamet, amit értelmes játékos nemhogy nem próbál ki, hanem szinte az első adandó alkalommal a középső ujját bemutatva hagyja ott, hiába dobja fel magát állandóan a menüben.

Az EA Sports FC 24, az első, FIFA-licenc nélküli focijátékban is lesz Ultimate Team, és idén női focisták is megtalálhatóak lesznek benne. Erről beszélt az Electronic Arts felelős producere, John Shepherd az IGN-nek így nyilatkozott: „Ez olyasmi, amin nagyon mélyen elgondolkodtunk. Úgy érezzük, hogy nagyon fontos szerepet játszhatunk a sportág fejlődésében, és megismertethetjük azt minden rajongónkkal. Meggyőződésünk, hogy a futball körül akarjuk egyesíteni a világot. Az Ultimate Team nagyszerű hely erre. Ez egy olyan játékmód, ahol felépítheted fantáziacsapatodat különböző nemzetiségekkel, különböző ligákkal és különböző klubokkal. Úgy éreztük, hogy ez egy nagyszerű hely, hogy ezt megtehessük.”

Nem mindenkinek tetszett a lépés, mert vannak olyanok, akik szerint nem realisztikus a férfi és a női játékosok keverése. „Az Ultimate Team egy fantázia mód. Nem látod Mbappét az összes ikonnal játszani. Ez az Ultimate Team – fantáziafoci az, ami ott történik,” mondta Sam Rivera, a senior producer. A toxikus játékosok ellen az Electronic Arts igyekszik majd fellépni (a szexista, rasszista Ultimate Team nevek ellen pláne): „Ezt nagyon komolyan vesszük. Ez egy folyamatos dolog. Folyamatos erőfeszítés. Van egy csapatunk az EA-n belül, amely teljes mértékben a mérgezésre és a játékban zajló események megértésére összpontosít. Újabb rendszereket alkalmazunk a következő játékhoz, ahol új szolgáltatásokat használunk a nevek megfigyeléséhez,” tette hozzá Shepherd.

A valódi indok? A pénz. Semmi más. Minden más csak duma. Az Ultimate Team pedig nem más, mint egy szerencsejáték, ami függőséget okoz.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu