X: elindult a Twitter átalakulása [VIDEO]

A hír írása során további változások léptek életbe az Elon Musk által tavaly ősszel megvásárolt közösségi felületen.

 

A Tesla és a SpaceX tulajdonosa a minap azzal utalt a Twitter új nevére, hogy felrakott egy videót, amiben az X betűt láthatjuk. Ennek animációját figyelmen kívül hagyhatjuk, ugyanis nem használja az oldal, míg a logót a bal felső sarokban, továbbá a töltő oldalon PC-n igen (ez a hír írása közben módosult, tehát viszonylag újdonságként hathat), sőt, az x.com is már a közösségi oldalra irányít minket (Musk biojában is ott van a link). Ebből adódik, hogy jelentős változásokra kell felkészülni, ami viszont a régi branding megszűnésével fog járni.

Musk tegnap reggel hat órakor írta, hogy hamarosan búcsút intenek a Twitter brandnek, és idővel az összes madárnak is. Akkor eléggé sietősre vette, mert a kék madár PC-n már nincs nagyon jelen, de a hamarosan fizetős fal mögé bújó, érthetetlenül gyorsan az előfizetésre kényszerítő (és emiatt üres feedeket mutató) Tweetdecken még ott van. Valószínűleg idővel Androidon és iOS-en is búcsút kell vennünk a tizenhét éve ismert kék madártól és a hozzá kötődő névtől.

Linda Yaccarino, a Twitter (X) vezérigazgatója így ömleng: „Rendkívül ritka dolog az életben vagy az üzleti életben, hogy kapunk egy második esélyt arra, hogy még egyszer nagy benyomást keltsünk. A Twitter hatalmas benyomást tett és megváltoztatta a kommunikációnkat. Most az X tovább megy, és átalakítja a globális főteret. Az X a korlátlan interaktivitás jövőbeli állapota, amelynek középpontjában a hang, a videó, az üzenetküldés és a fizetés/bankolás áll, és amely az ötletek, áruk, szolgáltatások és lehetőségek globális piacterét hozza létre. A mesterséges intelligencia által működtetett X olyan módon fog összekötni mindannyiunkat, amelyet még csak most kezdünk el elképzelni.

A rajongók és a kritikusok évek óta arra ösztönzik a Twittert, hogy nagyobbat álmodjon, gyorsabban innováljon, és valósítsa meg a bennünk rejlő nagy lehetőségeket. Az X mindezt és még többet is fog tenni. Az elmúlt 8 hónap során a gyors funkcióbevezetéseken keresztül már kezdtük látni, ahogy az X formát ölt, de még csak most kezdtük el. Ennek az átalakulásnak egyáltalán nincs határa. Az X lesz az a platform, amely mindent képes lesz megvalósítani. Elon Musk és én alig várjuk, hogy csapatainkkal és minden egyes partnerünkkel együtt dolgozhassunk azon, hogy az X-et a világnak bemutathassuk.”

A költségcsökkentő lépések ellenére júliusban Musk elismerte, hogy a cég továbbra is veszteséges (50%-os csökkenés a hirdetőktől származó bevételekben, nagy adósággal), és emiatt is akarja a kínai WeChat példáját lemásolva minden-az-egyben appot teremteni. Csakhogy ott a megfigyelés az app célja. Itt mi lesz? Ráadásul hozzá kell tenni, hogy a tweet angolul a madárcsiripelést takarja. A köznyelvbe ívódott. Most mi lesz a tweetek neve? X-elés?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu