Nem teljesítette a Final Fantasy XVI a Square Enix értékesítési elvárásait!

A japán kiadó nem a játékát okolja, hanem inkább a platform helyzetére utalt.

 

Másfél hónapja, hogy a Final Fantasy XVI megjelent időzített exkluzívként PlayStation 5-re. A Sony lényegében first-party, belső fejlesztésű JRPG-ként kezelte a Square Enix játékát. Eleinte a japán kiadó igyekezett optimistán hozzáállni a rajthoz, ugyanis azt hallottuk tőlük, hogy milyen gyorsan elérte a tizenhatos végső fantázia a 3 millió eladást, de azóta kissé megváltozott a Square Enix hangneme a játék teljesítményével kapcsolatban.

A japán kiadó negyedéves üzleti jelentése nem volt valami pozitív, ugyanis a működési bevételek az előző negyedévben 79%-kal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbi időszakhoz képest, holott a Final Fantasy XVI az április-június időszakban jött ki… de tegyük hozzá, hogy két hete sem volt a játéknak, hogy alaposan meg tudja tolni az eredményeket. A játék nem lett kudarc: a sajtó mellett a játékosok is örömmel fogadták, de nem tudott önmagában akkora siker lenni, hogy a Square Enix többi kudarcát (pl. Forspoken) feledtetni. A Final Fantasy XIV és a mobilos játékok bevételei is csökkentek. (Talán nem kéne az élő szolgáltatásos, live service modellt erőltetni, amikkel tavaly a kiadó ALAPOSAN befürdött!)

A Bloomberg arról írt, hogy az üzleti jelentés után megejtett konferenciahívásban Kiryu Takashi, a Square Enix elnöke elmondta, hogy a cég magasabb szintű elvárásait nem teljesítette a Final Fantasy XVI, és burkoltan arra utalt, hogy a PlayStation 5 felhasználói bázisa nem elég kiterjedt. Időközben a Sony már nem küszködik készlethiánnyal, így ha három hónap múlva is erre fogja Kiryu az egészet, röhögni fogunk; addigra be kéne ismerni, hogy túl sokat várnak el.

Talán nem véletlen, hogy a Square Enix nemrég bejelentette, hogy a Microsofttal igyekszik a viszonyt javítani, mert már beszámoltunk arról, hogy a Final Fantasy XIV-ből végre lesz Xbox verzió is, ugyanis eddig csak PlayStationön és PC-n játszhattuk az MMO-t.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu