Twitter: hamarosan a blokkolás is korlátozottá válik!

Elon Musk egy olyan funkcióba is belenyúl, ami eddig alapvető eleme volt a közösségi platformnak.

 

Hamarosan nem lesz lehetőség a nemkívánatos követőktől vagy idegenektől blokkolni a válaszokat, holott ez egy régóta létező biztonsági funkció volt, írta Musk a Twitteren. A blokkolás nem teljesen tűnik el, ugyanis a privát üzenetekben (amiket szintén korlátozott, és itt is el lehet érni a rátát, ami után nem megy az egész, ahogy a napi posztolvasás mértékét is visszavágták) továbbra is alkalmazni lehet. Tehát ha van valaki, akit egyszerűen nem szeretnénk, hogy lássa a posztjainkat bejelentkezve, akkor nem lesz mód arra, hogy így megakadályozzuk az illetőt, aki privát ablakban, vagy kijelentkezve láthatja, mit írunk, hacsak nem állítjuk privátra (lakatoltra) a fiókunkat.

Zhao Changpeng, a Binance vezérigazgatója egy befektető Musk Twitterében, és azt írta, hogy először a botokra és a spammel kapcsolatos problémákra kellene koncentrálni a blokkolás funkció eltávolítása előtt. Louis Jones, a Brand Safety Institute-nál dolgozó média- és hirdetési igazgató szerint Musk legújabb terve aggodalomra adhat okot, mert a felhasználókat spam, fenyegetés és más káros tartalom érheti, és Musk hozzáállása a szólásszabadsághoz más hatást is elérhet: a zaklatás sokkal gyakoribbá válhat, és a szólásszabadság korlátozva lehet a zaklatottaknak, és így lejtmenetre állhat a Twitter, ami hosszabb távon így nem lehet sikeres.

Muskra amúgy a Twitter korábbi vezetője és alapítója, Jack Dorsey is reagált egyetértően, de ez lehet szarkasztikus komment is tőle (hiszen amíg ő vezette a site-ot, szó sem volt arról, hogy a blokkolás megszűnne). Felveti a kérdést, hogy az okostelefonokról mikor rúgják le így a Twittert, hiszen a blokkolás egyfajta elvárás a Google Play Store-on, illetve az Apple App Store-on is, és Musk tweetje alatt egy tényellenőrző közösségi poszt (Community Note) erre felhívta a figyelmet.

Emiatt nem csoda, hogy Linda Yaccarino, a Twitter vezérigazgatója kihangsúlyozta, hogy a blokkolásnál jobb funkción dolgoznak…

Forrás: CNBC, Dexerto

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu