RETRO FILM – Nem mondhatjuk, hogy a Fennsíkok csavargója sokat lacafacázna a bevezetéssel. Az 1973-as Universal western, amely fél évszázaddal ezelőtt debütált és nemrég került a SkyShowtime repertoárjába, már az első percben bemutatja hősét. Egy ismeretlen alak tűnik fel a kegyetlen sivatagi tájon, az távoli horizont pedig a hőség hatására eltorzul. Ez a férfi valóban mirázs lenne, vagy csak a hőség csap be minket? Dee Barton jazz zenész kísérteties és megzavaró filmzenéje ad választ, amely inkább horrorfilmek atmoszférájába illene, semmint egy western miliőjébe.

 

A zene, ahogy mindig, most is bepillantást nyújt a rendező gondolataiba, jelen esetben Clint Eastwoodéba, aki ezzel a filmmel második rendezői munkáját és első westernjét tette le az asztalra. A Fennsíkok csavargója egyfajta rendezői állásfoglalás. Nem hasonlít a klasszikus westernfilmekhez – állítólag Eastwood megkereste John Wayne-t a film bemutatása után egy közös munka reményében, de Wayne visszautasította a kezdeményezést, mert úgy érezte, hogy az új film sértette az ő filmes örökségét. A film nem azonosul az akkor divatos anti-western műfajjal sem, annak ellenére, hogy a nemek és etnikai csoportok közötti kapcsolatokat nyíltan tárgyalja. Eastwood politikai nézetei bonyolultak: bár hosszú ideig a Republikánus Párt tagja volt (jelenleg a Libertáriusokhoz tartozik), a társadalomról alkotott véleménye, különösen a nemek és etnikumok vonatkozásában, helyenként ellentétes a konzervatív nézetekkel. Azonban az identitáspolitika sosem volt Eastwood művészetének középpontjában. A Fennsíkok csavargója témáját az Ószövetségi bűn, bűntudat, megtorlás és a későbbiekben a megtérés lehetősége adja meg.

 

Egy névtelen idegen lovagol be a városba…

 

A Fennsíkok csavargója cselekményét egyszerűen összefoglalhatjuk: egy névtelen férfi érkezik egy városba egy titokkal, és megvédi azt három bosszúszomjas banditától. Az idegent, akit Eastwood jelenít meg, nyilvánvalóan a „Névtelen ember” karakterére utal, és a helyzet emlékeztet Akira Kurosawa „A hét szamuráj” című alkotására. A forgatókönyv azonban gyorsan eltér ezen úttól. Bár az Idegen ugyanolyan ügyes a fegyverek kezelésében, mint Leone „Névtelen embere”, azonban ebben a karakterben eddig nem látott kegyetlenség is felsejlik. Amikor az Idegen három embert öl meg röviddel azután, hogy megérkezett a Lago nevű városba, a jelenet egyfajta csavart és eltúlzottságot is magába foglal, ami nem jellemző Eastwood korábbi munkásságára. A rosszfiúk természetesen fenyegették őt és „megérdemelték”, hogy lelőjék őket, de amikor ez bekövetkezik, a hősiesség klasszikus képe azonnal szertefoszlik.

Majd következik a nemi erőszak jelenet. Az utcai hármas gyilkosság után alig egy perccel a város szépsége konfrontálódik Az Idegennel. A régi Hollywoodra jellemző, szexuális felhangot sejtető, kimért csevejre számítunk. De az Idegen, miután megjegyzi, hogy valakinek meg kellene tanítania a lányt némi illemre, váratlanul megragadja és egy közeli istállóba vonszolja Callie Traverst (akit Marianna Hill alakított, egy évvel azelőtt, hogy A keresztapa II. részében Fredo hasonlóan makacs feleségét játszotta volna), és megerőszakolja. Sok néző ezen a ponton hagyja abba a film megtekintését, meghökkentve, hogy a történet főszereplője egy ilyen cselekedettel kezdi bevezetőjét. De Eastwood már a film elejétől fogva egyértelműen jelezte, hogy milyen karakterrel találkozhatunk.

A „Fennsíkok csavargója” nemi erőszakos jelenetét elemzve, a környezet két kritikus pontját kell megvizsgálni. Mordecai, akit Billy Curtis játszik (aki a „Munchkin” szerepét is alakította az „Óz, a csodák csodájában”), mint Lago város egyik kevés becsületes embere, tanúja lesz az eseménynek és nem tudja levenni róla a szemét. Később Mordecai révén kapunk betekintést egy korábbi, a város számára sorsfordító eseménybe, és ez a tanúskodás összekapcsolja ezt a két tragédiát. Eastwood világossá teszi, hogy nem szabad elnézőnek lenni az ilyen erőszakos cselekedetekkel szemben. Ezt kihangsúlyozza azzal, hogy a nemi erőszak után Callie szemszögéből látjuk a történéseket. Felülről nézünk Az Idegenre, amint a kamera felett tornyosul. Ez azt sugallja, hogy erőszakosan gyakorolta a hatalmát a nő fölött (ahogy korábban a férfiak felett is tette), és azzal kéri a nézőket, hogy érezzék át az áldozat helyzetét. Bár ma már nehezebben értelmezhető, a film felismeri ezen cselekedet súlyosságát és erkölcsi mélységét.

 

Nem bebörtönzik, felbérelik

 

Ahelyett, hogy bebörtönöznék az Idegent bármelyik bűncselekményért, Lago városatyái egy javaslatot tesznek neki: Ha elintézi a három bosszúszomjas bandita ügyét, akik egy évi börtönbüntetés után úton vannak Lago felé, a város gyakorlatilag az övé lesz. Mindent megkaphat bármelyik kereskedőtől ingyen. Az Idegen először vonakodik, de beleegyezik, hogy kiképezi a városlakókat az önvédelemre. Eközben kihasználja a carte blanche-t, néha váratlan módon. Amikor látja, hogy a vegyesbolt tulajdonosa zaklat egy idős indián férfit két fiúval, az Idegen minden fiúnak ad egy-egy üveg cukorkát, és az öregembernek több takarót, mint amennyit el tud cipelni. És ezt nem erényként értjük, hanem az Idegen lenézésének kifejezéseként a városlakók képmutatására.

Ez az, amitől a Fennsíkok csavargója 2023-ban olyan érdekessé válik: az eddigi legpesszimistább képet festi az amerikai Nyugatra történő fehér ember terjeszkedéséről. És ezt a képet festi anélkül, hogy a korábbi filmekben látott szokásos korrupt jelzéseket használná. Nem látunk erőszakot az őslakos népesség ellen (mint a 1970-es „Kis Nagy Ember”-ben) vagy banditákat, akik kínozzák a fehér telepeseket. A film lassan mutatja be nekünk, hogy a banditák azért jönnek vissza, mert Lago elárulta őket, amikor a város rendőrfőnökét, Jim Duncant brutálisan megölték a megbízásukra. Duncan rájött, hogy a városlakók által talált arany valójában kormányföldön volt, tehát az arany elvitele tulajdonképpen lopás volt. Duncan, az egyetlen ember Lagoban, aki elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon a városi korrupcióval, és ezért brutálisan ostorral meggyilkolják, miközben a város minden lakója tétlenül nézi.

Sok film foglalkozik a tétlenül nézés aktusával, de a Fennsíkok csavargója különösen mélyre ás ebben a kérdésben. A filmünk a bérgyilkosokat nem ábrázolják egyszerűen gonoszként. Amikor Eastwood megmutatja a börtönből való szabadulásukat és a véres tetteiket, mi, nézők, pedig a gyilkosok szemszögéből látjuk az eseményeket. Ezzel az összetett nézőponttal a nézők is részeseivé válnak a bűnnek, ahogyan a Lago város lakói is.

 

A főhős a mártír seriff reinkarnációja?

 

De, ami a „Fennsíkok csavargóját” igazán különlegessé teszi, az a film rejtett utalása arra, hogy Az Idegen talán Marshal Jim Duncan reinkarnációja. Az a jelenet, amikor Az Idegen belép a városba, és mindenki rá mered, vagy amikor a ló ostorának hangjától megdermed, mély benyomást kelt a nézőben.  Duncan nyilvános kivégzése ostorral (amely eszköz az amerikai rabszolgaság fájdalmának és kegyetlenségének szinonimája) erőteljesen rezonál, mert nekem egyértelműen lincselésre utal.

Ernest Tidyman, a film írója, bár nem afroamerikai, a Shaft regényekkel vált ismertté. Álláspontja szerint minden, az amerikai történelemmel foglalkozó filmnek szembe kell néznie a rasszizmus problémájával. Bár a filmben nincs explicit hivatkozás a fekete emberek elleni előítéletekre, Duncan nyilvános kivégzése és az ostor használata erős üzenetet közvetít.

Karrierje folyamán Eastwood többször is reflektált a fekete kultúra fontosságára és annak hatásaira. Habár hosszú ideig a republikánusokhoz tartozott, filmjei mégis sokszor foglalkoztak a társadalmi kirekesztettség és a rasszista rendszerek problémáival.

A „Fennsíkok csavargójában” a nők szerepe és helyzete is fontos tematikai elemként jelenik meg. Callie Travers megerőszakolása és karakterének változása meghatározó az egész történetre nézve, miközben Sarah, a városi hotel tulajdonosának felesége, erkölcsi tekintetben kiemelkedik a többi városlakó közül.

 

A Pokol városa

 

A film utolsó harmadában Az Idegen arra utasítja a városlakókat, hogy fessék be Lago városát vörösre, és ő maga szó szerint át is nevezi azt Pokollá a végső, nagy konfrontáció előtt (amelynek felvételeit a késő, nagyszerű operatőr, Bruce Surtees készítette Panavision technikával). Az Idegen rákényszeríti Lago embereit, hogy egy pillanatra dobjanak fel minden képmutatást, és legyenek őszinték arról, kit is szolgálnak valójában.

Eastwood és a forgatókönyvíró Tidyman átlátták azt a rút igazságot, amelyet a western, minden más amerikai zsáner felett, népszerűsített és idealizált.Az Idegen bosszút áll Marshal Duncan halála miatt, megöli a bérgyilkosokat és majdnem romba dönti a várost, de a hazugság, mely Duncan halálát takargatta, továbbra is fennmarad, miközben Az Idegen eltűnik a sivatag ködbe.

Ez az igazság emeli „A Fennsíkok Csavargóját” a műfaj csúcsára. Eastwood bátran kijelentette, milyen mélyen érdekli őt, hogy a félelem milyen mértékben képes embert a gonoszság útjára terelni. Ötven év elteltével a film üzenete még mindig ugyanolyan erőteljes, maga a film pedig az egyik legjobb western, ami valaha is elkészült.

-BadSector-