Google Stadia: a hivatalos indoklás a halál mögött

Az FTC vs. Microsoft ügyben felbukkant dokumentumhalomban a Google Stadia holtteste is a felszínre tört…

 

A 9to5Google  számolt be arról, amit a Google egyik alkalmazottja, Dov Zimring írt, és a dokumentum nem nagyon volt cenzúrázva (ezt nem tudjuk linkelni, mert a link 404-es hibát dob, tehát törölhették azóta…), így nincs sok dolog kitakarva a nyilvánosság elől. A közlemény elég szépen kifejezi, hogy miképp jutott el a Google oda, hogy eltegye láb alól a streamelő szolgáltatást, ami azóta meg is halt.

„A [Google] Stadia sikeréhez mind a fogyasztóknak, mind a kiadóknak megfelelő értéket kellett találniuk a platformban. A Stadia felhasználói élménykutatást végzett arról, hogy a játékosok miért választják az egyik platformot a másik helyett. A kutatás kimutatta, hogy a játékosok elsősorban a következő okok miatt választanak játékplatformot: (1) tartalomkatalógus (terjedelme és mélysége) és (2) hálózati hatások (ahol a barátaik játszanak). A kiadóknak a maguk részéről azt kell kitalálniuk, hogy a korlátozott fejlesztési és marketinges energiájukat mire fordítsák, és melyik platformot részesítsék előnyben a legszélesebb közönség elérése érdekében.

A Stadia azonban soha nem férhetett hozzá az Xboxon, a PlayStationön és a Steamen elérhető kiterjedt játékkönyvtárhoz. Ennél is fontosabb, hogy ezek a konkurens szolgáltatások a Google Stadiánál nagyobb választékot kínáltak AAA játékokból. Ennek hiánya azt jelentette, hogy a Stadia már nem tudott versenyezni […] kritikus tömeggel, amely arra ösztönözte volna a legnagyobb videojáték-fejlesztőket, hogy a szükséges erőforrásokat a Stadia rendszeren futó játékok fejlesztésére fordítsák. A fejlesztők például megkövetelik, hogy egy platformnak olyan kritikus felhasználói tömeggel kell rendelkeznie, hogy a játékból és a játékon belüli vásárlásokból származó előre jelzett bevétel reálisan meghaladja az adott játék platformra való eljuttatásának teljes költségét,” írta Zimring.

Szóval hiába fizetett a Google, hogy a Linux-alapú platformra hozzák a fejlesztők a játékokat, a fejlesztők inkább az Nvidia GeForce Now-ját választották. Az Egyesült Királyság verseny- és piacfelügyeleti hivatala, a CMA arról írt, hogy 2021-ben a Stadia a felhős játékstreamelés piacának 5-10%-át tette ki, ami 2022-re 0-5%-ra esett. A bezárás közlése utáni időszakot nem vették figyelembe, úgyhogy már 2021-ben elindult a zuhanás.

Na, mikor bukik meg az Amazon Luna?

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu