FILMKRITIKA – A Netflix kínálatában található Mindent szabad című film első benyomásra egy közepes erotikus dráma lehet egy pénzügyi hatalompárról, akik titokban tartják eljegyzésüket. Azonban, amint a történet belehelyezi magát a pénzügyi világ hűvös valóságába, az izgalmas thriller jellege felszínre tör. Chloe Domont író-rendező debütáló alkotása időnként megküzd a saját ambíciójával és drámai töltetével, de a végén egy olyan izgalmas és nyomasztó történetet tár elénk, amely a pénzügyi szektorban dolgozó fiatal szerelmespár életét mutatja be.

 

 

A film egy családi esküvő során vezeti be nekünk Luke-ot (Alden Ehrenreich) és Emilyt (Phoebe Dynevor), egy humorral teli és intim jelenetsor keretein belül, amely orális szexet, menstruációs vérzést és egy váratlan lánykérést is tartalmaz. A film ezen része meglepően kedves és intim kezdést ad a pár kapcsolatának, annak ellenére, hogy egy nyilvános illemhelyiségben játszódik. Habár a film nem alakítja ki teljes mértékben a pár szexuális dinamikáját a mohó szenvedélyük szintjén, elég humoros és bájosak ahhoz, hogy lenyűgözzék a nézőt, ahogyan egy fiatal szerelmespár az első közös éjszakájukat töltené. Ezen szekció, bár szándéktalan, egy szórakoztató kontrasztot állít fel a pár szokásos munkarutinja és az eljegyzésük között, amely olyan hatást gyakorol rájuk, mint egy jéghideg zuhany. Külön-külön hagyják el szűkös New York-i lakásukat a hajnali órákban, hogy aztán ugyanannak a cutthroat fedezeti alapnak az irodájában találkozzanak, ahol mindketten elemzőként dolgoznak, különböző részvényekkel kereskednek és short pozíciókat vesznek fel, miközben profi magatartást tanúsítanak egymás iránt.

 

 

Sértett egók, féltékenységek

 

A várva várt pozíció megnyílásakor (külön irodával együtt) Luke neve kerül először szóba, mint a következő lehetséges jelölt. Azonban amikor Emilyt egy késő esti találkozóra hívják meg a szigorú főnökükkel, Campbellel (akit a félelmetes Eddie Marsan formál meg), végül neki ajánlják fel az állást Luke helyett. Természetesen mindkettejük számára meglepetés ez a fejlemény, és bár Luke nyilvánvaló csalódottsága ellenére igyekszik támogatni partnerét, a kapcsolatukban hamarosan megjelennek a repedések. A problémák súlyosbodnak, mivel nem tudják megfelelően kifejezni aggodalmaikat, és Luke nem képes kordában tartani sértett egóját, most, hogy közvetlenül Emily irányítása alatt dolgozik.

A 115 perces film első felében vannak olyan hosszabb szakaszok, amikor úgy tűnik, hogy Domont és az operatőr, Menno Mans nem igazán tudja, hova irányítsa a kamerát a csendesebb pillanatokban. A képkocka céltudatosan mozog, mintha csak azért lenne, hogy a szereplők perifériáján ne fedezzen fel semmi különöset. Ez furcsa és zavaró, már-már az amatőrség határát súrolja – egészen addig, amíg a cselekmény hirtelen fel nem gyorsul, kevés időt és teret hagyva a kanyargásra. Amint a házaspár magán- és szakmai élete összecsap, a kölcsönös ellenérzés egyre erősödik, és végül meglepő formát ölt: amennyire a Mindent Szabad családi dráma, annyira munkahelyi thriller is, ahol gyakran dollármilliók forognak kockán. A film nem tér ki eléggé a pénzügyi részletekre, de minden egyes döntést a házaspár köz- és magánélete közötti elkerülhetetlen összeütközés drámai kontextusába helyez, és a titkolózásuk folyamatosan fenyegeti karrierjüket.

 

 

Egy nő lavírozása a férfivilágban

 

Dynevor kiválóan alkalmazkodik a szerepéhez, ahogy megfelelő köröket futva időnként csábítva, máskor keményen visszavágva egy túlságosan is nyomulós kollégájának, megint máskor félelemmel telve navigál a Wall Street férfiakkal teli ranglétráján. A film nagy részben tudatosan mutatja a macho kultúra mérgező hatását ebben a pénzügyi környezetben – anélkül, hogy bosszantóan feminista, vagy woke lenne. Azonban a film történetének alakulását időnként lassítja Emily viszonylag egyszerű megközelítése, akinek életét nagymértékben külső tényezők határozzák meg: a kapcsolata, a munkája, a főnökei és így tovább. Ez egyrészt ravasz megjegyzés a nőknek a férfiak által uralt vállalati világban való eligazodásáról, de a karakter dramaturgiai keretezése gyakran hiányosnak tűnik. Míg a nő bensőjét filmes módon tárják fel – a tekintetéből és a vágásokból kiderül, kire és mire néz -, addig Emily közelképei ritkán árulnak el valamit arról, ki ő valójában a felszín alatt.

Úgy tűnik, sem Luke-nak, sem Emily-nek sincs véleménye, érdeklődése vagy perspektívája a munkájukon és egymáson kívül, bár ez is értelmezhető a vállalati mókuskerék önreflexív megjegyzéseként. A film kiemelkedő pontja inkább abban rejlik, ahogyan Domont Ehrenreich-t színészként instruálja és karakterét formálja, alakítja. Zseniális annak ábrázolása, ahogy Luke csendben őrlődik magában, olyan tapintható feszültséget teremtve, amely Luke és Emily kapcsolatát is fokozatosan és egyre súlyosabban terheli meg, amit egyikük sem tud megfelelően szavakba önteni. Ő egy ketyegő drámai időzített bomba, amely a robbanásig épül, és ahogy a kamera Ehrenreich játékát mutatja, ahogy lassan, de biztosan eléri a robbanásszintet, önmagában is izgalmas és őrjítő. Ezt az érzést fokozza a film mesteri hangdizájnja is, amely minden hétköznapi környezetet irritáló hatásként ábrázol, legyen szó akár munkahelyi csevegésről, akár a romantikus partner egyszerű mozgásáról a házban.

 

 

A szavak: fegyverek

 

A Mindent szabadban talán az a legizgalmasabb, ahogyan a szavakat fegyverré változtatja, lehetőséget adva mindkét főszereplőjének, hogy minden egyes szóváltást átgondoljon, és a lehető legrosszabb módon reagáljanak rájuk. Megdöbbentően lefegyverzően élénk ábrázolása egy szétesés szélén álló kapcsolatnak, beleértve azt is, ahogyan a hálószobai hatalmi dinamika elmosódik a kommunikáció hiánya miatt. Bár a végén egy olyan helyen köt ki, amely talán túlságosan is erkölcsileg didaktikus egy egyébként ilyen rendezetlen és összetett filmhez képest, a Mindent szabad azon ritka modern hollywoodi thrillerek egyikeként tűnik ki, ahol a tét teljes mértékben a személyes feltételekhez kötődik, köszönhetően az eszkaláció mesteri érzékének egy olyan elsőfilmes rendezőtől, akinek munkájára nagy valószínűséggel érdemes lesz odafigyelni.

Igazán lebilincselő alakítással a középpontban – különösen Alden Ehrenreich-é, aki megsebzett férfiből gonosz fenevaddá változik – Chloe Domont Mindent szabad ja túllép a hiányosságain, és az idei év egyik legizgalmasabb rendezői debütálása lesz. Kevés hollywoodi zsánerfilm képes ilyen őszintén megragadni a kapcsolatok szétesésének okait, és még kevesebben képesek ezt a szétesést ilyen ügyesen borotvaéles vállalati drámává alakítani.

-BadSector-