Nos, miképpen indokolja a Sony a PlayStation Plus akár 35%-os áremelését?

Ez a mérték számunkra is hihetetlen (holott az utóbbi két évben sajnálatos módon gyakran tapasztaltunk ilyen áremeléseket, főleg az élelmiszerek tekintetében…).

 

Szeptemberben jött a hihetetlen áremelés, amit a Sony mind a három PlayStation Plus szinten (PlayStation Plus Essential, PlayStation Plus Extra, PlayStation Plus Premium) meglépett, és a tizenkét havi előfizetések esetében szinttől függően jelentős mértékben feljebb tolta a cég az árat. Ezzel kapcsolatban próbált védekezni Eric Lempel, a Sony Interactive Entertainment nemzetközi marketinges senior alelnöke a Barron’snak adott interjújában:

„Szeretnénk, ha a PlayStation Plus nagyszerű lenne. A tavalyi módosításunkkal és a szintrendszer bevezetésével sok fogyasztó felismerte, hogy a PlayStation 5 nagy értéket képvisel. Mint gyakorlatilag minden másnak a világon, nekünk is meg kell vizsgálnunk az árazásunkat, és alkalmazkodnunk kell a piaci feltételekhez. Örömmel mondhatom, hogy sok más előfizetéses szolgáltatással ellentétben mi évek óta nem nyúltunk a PlayStation Plus árképzéséhez a világ 85%-a számára. Tehát ez volt az első alkalom, hogy ott csináltunk valamit.

A játéktípusok és a játékok minősége szempontjából a szolgáltatáson múlik, hogy mit kapunk. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy mit csinál a konkurencia. Mi azonban úgy érezzük, hogy a PlayStation Plus-szal egy nagyszerű játékkatalógust, valamint egyéb funkciókat és szolgáltatásokat kínálunk. Emellett a három szint segítségével lehetőséged van arra, hogy annyit vagy kevesebbet foglalkozz a játékkal, amennyit csak szeretnél, attól függően, hogy mit szeretnél csinálni. Ez egy nagyon eltérő ajánlat, de a fogyasztók körében nagy visszhangot váltott ki. A szintek bevezetése óta a Plus-felhasználók egyharmada választotta a felső két szintet, ami több, mint amire számítottunk,” mondta Lempel.

Azt leszámítva, hogy a Microsoft is megemelte a Game Pass előfizetési díjait, ez egy nagyon gyenge indoklás a Sony-tól a PlayStation Plus áremelésére. Eddig egy újítást láttunk: a PlayStation Plus Premium előfizetői PlayStation 5-ös játékokat játszhatnak a felhőből… de csak PS5-ön. Ez kevés.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu