Még meg sem jelent ez az RPG, máris meghódította a Steam-et!

A nyílt világú RPG, amely nemrég kapott megjelenési dátumot, máris a Steam egyik legkelendőbb játékává vált…

 

 

Egy új nyílt világú RPG már azelőtt felkerült a Steam eladási listájára, hogy egyáltalán megjelent volna, pusztán a rendkívül sikeres előrendelések alapján.

A Dragon’s Dogma 2 már most nagy siker a Steamen, hiszen a Valve áruházának Top Sellers listájára is felkerült. A korai siker a Capcom bejelentését követi, miszerint a Dragon’s Dogma 2 a korábbi kiszivárgásoknak megfelelően 2024. március 22-én jelenik meg.

A megjelenési dátum megerősítése a Dragon’s Dogma 2 legújabb bemutatójából származik, amely új cselekmény- és játékmenet részleteket kínál a készülő nyílt világú RPG-ről.

A november 28-i eseményt követte a játék előrendelési időszakának kezdete. Utóbbi egy nappal később, tehát tegnap indult.

Csak az előrendelések ereje máris a platform eladási listájának élére repítette a Dragon’s Dogma 2 Steam-verzióját. Jelenleg a kilencedik helyen áll. Ezzel a helyezéssel közvetlenül az Apex Legends fölé került. Az Ashborne Games és a THQ Nordic nemrég megjelent Last Train Home RTS-e alá. Az egyértelműség kedvéért: a Steam Top Sellers listája a Valve platformjának fizetős és ingyenesen játszható címeit egyaránt magában foglalja. A rangsort egy adott játékcsoport összes bevételi forrásának összesített összege határozza meg egy rövid időszak alatt.

 

Steam Top 10 bestsellerek, 2023. november 29.

 

  • Steam Deck
  • Lethal Company
  • PUBG: Battlegrounds
  • Call of Duty
  • Call to Arms – Gates of Hell: Ostfront
  • Dead by Daylight
  • EA Sports FC 24
  • Last Train Home
  • Dragon’s Dogma 2
  • Apex Legends

 

A nyílt világú RPG előrendeléseinek erős kezdése lenyűgöző. Főleg, hogy a Dragon’s Dogma 2 kapcsán a Capcom elkezdte emelni a PC-s játékok árait. A játék Standard kiadása így 69,99 dollárba (kb. 24 000 Ft!) kerül. A Deluxe Edition 10 dollárral többe kerül a tulajdonosoknak. Bár az utóbbi meglehetősen sokféle korai bónuszt tartalmaz, a 70 dolláros játékok még mindig nem számítanak normálisnak a PC-s térben. Legalábbis a jelenlegi generációs konzolokhoz képest…

Forrás: Steam

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu