[TGA 2023] Monster Hunter: Wilds: újabb szörnyvadászat indul [VIDEO]

Várható volt, hogy a Capcom a Resident Evil mellett a másik, mostanában felettébb sikeresnek mondható franchise-ából is készít egy új epizódot.

 

Igaz, hogy ezúttal egy teaser videót publikált a japán kiadó, de nem véletlenül, ugyanis a játékra még több mint egy évet kell még várnunk. A célplatformok között nincsen ott a Nintendo Switch, amin a sorozat előző része, a Monster Hunter: Rise 2021-ben megjelent (és ott is sikeres volt), ám a nagyobb konzolokra az előző rész, a Monster Hunter: World még 2018-ban jött ki PlayStation 4-re és Xbox One-ra (és hét hónappal később PC-re is).

A videóban egy sivatagos környezetet láthatunk, és több új innovációt is lelhetünk benne: többesével támadó szörnyek, repülésre képes, chocobóhoz hasonlító állat, amire felülhetünk, és mintha az időjárási hatásokra nagyobb hangsúly helyeződne, ugyanis egy homokvihar, továbbá sok villámlás is történik. Ezek alapján valóban következő generációs élményre válthat a Monster Hunter, ha mindez ott lesz a Wildsban, ami mindezeken túl nagyobb tempójúnak is tűnik (ami fejlődés, ugyanis az előző részek kicsit lassabb küzdelmekkel bírtak), de azért nem lesz ez egy Devil May Cry V (nem is akar az lenni; direkt Capcomos franchise-ot említettünk).

Tsujimoto Ryozo, a Monster Hunter sorozat producere a sajtóközleményben a következőket írta: „Nagy örömmel jelentjük be ma a Monster Hunter Wilds-t, és mutatjuk be a Monster Hunter sorozat legújabb darabját a rajongóknak világszerte. Csapatunk szenvedélyesen dolgozik az eddigi legjobb Monster Hunter-élmény megalkotásán, és alig várjuk, hogy 2025-ös megjelenésekor mindenkivel együtt játszhassunk a játékkal. Addig is, kérjük, várjátok 2024 nyarát, amikor is több információt tudunk majd megosztani.”

A Monster Hunter: Wilds valamikor 2025-ben fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Series-re, illetve PC-re (a Denuvo használata szinte garantált). Nagy eséllyel a REX Engine-en, a következő generációs RE Engine-en készül a projekt. A második videóban egy Tsujimotóval készült interjú látható.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu