HALO – A második évad 2024-ben érkezik a SkyShowtime-ra

MOZI HÍREK  – A SkyShowtime ma bejelentette, hogy a HALO sikersorozat várva várt második évada 2024. februárjában végre megérkezik a streamingszolgáltató kínálatába. Az 1-2. rész február 9-től lesz streamelhető, a többi epizód pedig ezt követően hetente érkezik – kizárólag a SkyShowtime-ra.

 

A második évadban John-117 Master Chief vezeti elit az szuperkatonákból, a Spartanokból álló csapatát a Covenant néven ismert idegen fenyegetés ellen. Egy kietlen bolygón történő megrázó eseményt követően John nem tud szabadulni az érzéstől, hogy a háborúja hamarosan fordulóponthoz érkezik, és mindent kockára tesz, hogy bebizonyítsa, amit rajta kívül senki nem akar elhinni: a Covenant az emberiség legnagyobb erődítményének megtámadására készül. Miközben a galaxis sorsa egy hajszálon függ, John veszélyes küldetésre indul, hogy megtalálja az emberiség megmentésének vagy kihalásának kulcsát – a Halot.

A sorozat David Wiener (Brave New World) showrunner és gyártásvezető gondozásában készült, és abban az univerzumban játszódik, amely 2001-ben, az Xbox® első HALO játékának megjelenésével debütált. Az emberiség és a Covenant nevű idegen fenyegetés közötti 26. századi epikus konfliktust megjelenítő HALO sorozat mélyen kidolgozott személyes történeteket sző össze akcióval, kalandokkal és egy lenyűgöző fiktív jövőképpel.

A HALO főszereplői Pablo Schreiber (American Gods) mint Master Chief, Spartan-117 és Natascha McElhone (Californication) mint Dr. Halsey, akik ebben az évadban producerként is tevékenykednek. További visszatérő szereplők: Jen Taylor (HALO játéksorozat, RWBY) mint Cortana, Bokeem Woodbine (Fargo), Shabana Azmi (Fire), Natasha Culzac (The Witcher), Olive Gray (Half Moon Investigations), Yerin Ha (Reef Break), Bentley Kalu (Avengers: Age of Ultron), Kate Kennedy (Catastrophe), Charlie Murphy (Peaky Blinders) és Danny Sapani (Penny Dreadful).

Az idei évadban új szereplőkkel bővül a stáb: Joseph Morgan (Vámpírnaplók, The Originals) és Cristina Rodlo (No One Gets Out of Here Alive, The Homeless World Cup). Morgan James Ackerson szerepében csatlakozik a sorozathoz, aki egy félelmetes hírszerző ügynök, aki karrierjét az ENSZ BT titkos tengerészeti hírszerzési hivatalának ranglétrájának megmászásával töltötte. Rodlo Talia Perez, az ENSZ BT tengerészgyalogságának kommunikációs egységének nyelvészetre szakosodott tizedese, egy zöldfülű újonc, aki még nem tapasztalta meg a háború igazi pusztítását. Az első évadból visszatérő Laera (Fiona O’Shaughnessy) Soren bizalmasa, felesége és bűntársa. Soren és Laera fia, Kessler (Tylan Bailey) viszonylag békés, bár szokatlan gyermekkorban nőtt fel a Rubble-on.

HALO-t a SHOWTIME® gyártja a 343 Industries és az Amblin Television együttműködésével. A HALO második évadának producere David Wiener, Steven Spielberg, Darryl Frank és Justin Falvey mellett az Amblin Television. Az Xbox/343 Industries részéről Kiki Wolfkill, a One Big Picture részéről Otto Bathurst és Toby Leslie, a One Big Picture részéről pedig Gian Paolo Varani a gyártásvezető. A sorozat nemzetközi forgalmazását a Paramount Global Content Distribution végzi.

Forrás:  SkyShowtime

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu