FILMKRITIKA – Az Oscar-díjas színésznő egy halott nőt alakít, akit egy őrült tudós éleszt újra, beültetve a még meg nem született gyermekének agyát a fejébe. Emma Stone legfrissebb filmjében lenyűgöző merészséggel és egyedi megjelenéssel ragadja meg a nézőket, egy olyan, halált megélt nő szerepében, aki kezdetben infantilisnek hat, majd fokozatosan válik egyre értelmesebbé a felcseperedő gyermek agyával, miközben felnőtt női testében számos és sokféle szexuális élményben részesül.

 

Yorgos Lanthimos Szegény párák című filmjében, melyet a Velencei Filmfesztiválon mutattak be, rengeteg ‘dühös ugrálás’ zajlik. A film főszereplője, Bella Baxter (Emma Stone), ezt a kifejezést használja a szexre utalva. Az első ilyen tapasztalata során, amikor egy uborkát helyez el bizonyos nemi szervébe, amit ő „szőrös dolognak” nevez, egy új, izgalmakkal és tragédiákkal teli világ tárul fel előtte. A filmet Lanthimos és Tony McNamara, a forgatókönyvíró, Alasdair Gray skót kultszerző regényéből dolgozták át, ám a létrehozott világ nagyon hasonlít a görög rendező korábbi filmjeire, mint a „Homár” és „A kedvenc”. Szürrealista elemek és szélsőséges stílusjegyek felhasználásával a film egy zseniális és gyakran megdöbbentő alkotássá vált. Kiszámíthatatlan humor és nőgyűlölő erőszak keveredik benne, miközben Bella, a naiv ártatlanság megtestesítője, megismeri a férfiak romlottságát és gonoszságát. Stone kétségkívül pályafutása legbátrabb alakítását nyújtja egy szerepben, ami komoly fizikai és lelki megterhelést jelentett a színésznő számára.

 

 

Fekete-fehér indítás, klasszikus hollywoodi színvilágú folytatás

 

A film fekete-fehér kezdeti jelenetei, melyek mintha a 19. századi London utcáit elevenítenék meg, olyan hangulatot árasztanak, amely a klasszikus Universal-horrorfilmekre emlékeztet. A történet középpontjában Bella áll, akit öngyilkos fiatal nőként ismerünk meg, és aki egy furcsa kinézetű tudós, Dr. Godwin Baxter (Willem Dafoe) által kerül feltámasztásra. Bella a halála előtt várandós volt, és az orvos – akit ő „Istenként” emleget – átülteti az el nem született gyermekének agyát a sajátjába. Ennek következtében Bella egy felnőtt nő testében ébred, de gyermeki érzésekkel és gondolkodással. Korai cselekedetei között ott van a lábbal zongorázás, az étel kiköpése és a vad nevetés közbeni vizeletürítés a padlóra. Egyik szereplő „rendkívül csinos kurtizánnak” nevezi őt. Az orvos számára Bella egyfajta kísérlet, akinek agya és teste még nem alkot egységet. Bella segít az orvosnak a laborban, de ellenzi az élő lényeken végzett kísérleteket. Az látszólag infantilis viselkedésű lány azonban élvezettel vág húsba és szemgolyókba a laboratóriumban. A filmben Dr. Godwin Baxter otthona igényesen van berendezve, ám a házat szokatlan és különös lakók töltik meg, mint például a különféle furcsa állatok és csirkefejű kutyák.

 

 

Mark Ruffalo zseniálisan vicces a playboy gazfickó szerepében

 

Ramy Youssef játssza Max McCandless-t, a komoly fiatal orvosi asszisztentet, aki az anarchikus viselkedése ellenére hamarosan beleszeret Bellába. Bella azonban valaki mással szökik meg: egy csábító és buta, kéjsóvár playboy gazfickóval, akit Mark Ruffalo alakít, akiről talán nem is gondoltad volna a Marveles Hulk szerepei után, hogy mennyire kiváló komikus. Közös utazásuk Lisszabonba, Alexandriába és Párizsba vezet, ahol Bella arra használja az utazást, hogy szex és kaland után kutasson.

Minden egyes új város fantasztikus stílusban van megalkotva, Lanthimos Wes Anderson munkásságára vagy a régi Georges Melies némafilmekre emlékeztető emlékeket idézi fel a legművészibb formában. Bella mindvégig elutasítja, hogy áldozattá váljon, és gyakran nem enged a férfiaknak, akik megpróbálják kihasználni őt. Tapasztalatra éhes, ugyanakkor továbbra is rendkívül gyermeteg, és gyakran komikus módon nem törődik a társadalmi finomságokkal. Mint Voltaire Candide-ja vagy Jane Fonda a Barbarellában, ő is egy zseniális figura, akinek gyermeteg módon naiv viselkedése folyamatosan rávilágít a körülötte élők romlottságára és képmutatására.

 

 

A bordélyházban kicsit átmegy a film Emanuelle-be

 

A film egyes jelenetei kellemetlenül kukkoló jellegűek. Lanthimos például egyfajta perverz élvezettel ábrázolja Bellát, ahogyan kiszolgál különféle öreg, bozontos, büdös vendégeket, miután párizsi bordélyházban kezd dolgozni. A film alapvetően ironikus hangvételével szemben, amivel ezeket a jeleneteket a rendező kezeli, a lány mégis gyakran részt vesz elég durva szexjelenetekben. Emiatt a film időnként egy picit erotikusnak, sőt, „soft pornónak” tűnik, mintha egy finomabb Emanuelle-t látnánk, pedig ez a film ennél sokkal többet ígér. A bordélyházi jelenetek ellenére a „Szegény párák” mégis érzelmileg, művészileg és intellektuálisan rendkívül erős alkotás.

Ahogy telik az idő és Bella egyre több ismeretet szív magába, kezdi megérteni mások viselkedését és motivációit. Emersont és más filozófusokat olvas, és tanul tőlük, még akkor is, ha megdöbben a sovinizmusuktól. Magáévá teszi a szocializmust is – legalábbis a saját értelmezésében. Mindenkit megszán, akár az elszegényedett kitaszítottakat, akiket Alexandriában kiszúr, akár a Frankenstein-szerű orvost, aki megteremtette őt. Helyenként ezektől a részektől pedig kicsit didaktikussá válik a film, de azért nem annyira, hogy ez feltűnő, vagy zavaró legyen.

Ami pedig egyértelmű: nehéz nem szurkolni Bellának, illetve magának a filmnek. Érdekes lesz látni, hogy a Szegény párák Oscar-díjra esélyes lesz-e. Lehet, hogy a mainstream ízlésnek túlságosan felforgató és furcsa, de a film ettől eltekintve kiváló. Ami pedig Stone-t illeti, ő egészen fergeteges a szerepben, amelybe – szó szerint – testestül-lelkestül beleadja magát.

-Herpai Gergely (BadSector)-