Az FTC elítéli az Activision Blizzard leépítéseit, a Microsoft pedig védekezik!

Az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság (ugyanis nem a magyar futballklubról van szó…) panaszkodik a több mint 1900 elküldött emberre, és továbbra sem tetszik számukra, hogy a Microsoft bekebelezte az Activision Blizzard Kinget.

 

Bár törvényesen semmi sem akadályozta végül meg a Microsoftot egy újabb kiadóval való bővítésben, az FTC még decemberben is fellebbezéseket nyújtott be, hogy megakadályozza és visszafordtsa a folyamatokat. Most a kiadónál történt leépítésekre panaszkodott szerdán az Egyesült Államok 9. körzeti fellebbviteli bíróságánál, és úgy látja az FTC, hogy a Microsoft korábbi kijelentéseivel ellentétes folyamatok történnek a már nem Bobby Kotick vezette ActiBlizz alatt…

„A Microsoft nemrégiben bejelentett terve, miszerint 1900 munkahelyet szüntet meg videojátékokkal foglalkozó részlegénél, beleértve az újonnan felvásárolt Activision egységét is, ellentmond a bíróságnak tett fenti kijelentéseknek. Konkrétan a Microsoft állítólag azt állította, hogy az elbocsátások egy „végrehajtási terv” részét képezik, amely a Microsoft és az Activision közötti „átfedési területeket” csökkenti, ami nem áll összhangban a Microsoft által a Bíróságnak tett azon kijelentésével, hogy a két vállalat az egyesülés után egymástól függetlenül fog működni,” írta panaszában az FTC, ami félrevezetésre panaszkodik.

Abban igazat kell adni nekik, hogy tényleg milyen gyors és agresszív módon tette be a lábát a redmondi techóriás a kiadóba. Persze a Microsoft nem volt rest – a WCCFTech az alábbi közleményt kapta a cégtől: „Az FTC továbbra is ellenzi az üzletet, de figyelmen kívül hagyja, hogy maga a megállapodás lényegesen megváltozott. Mivel az FTC tavaly júliusban veszített a bíróságon, a Microsoftot az Egyesült Királyság versenyhatósága arra kötelezte, hogy globálisan alakítsa át az akvizíciót, és így az Egyesült Államokban nem szerezte meg az Activision Blizzard-játékok felhős jogait. Emellett a Sony és a Microsoft kötelező érvényű megállapodást írt alá arról, hogy a Call of Duty-t a Sonyénál is jobb feltételekkel tartják meg a PlayStationön.”

A VGC-hez eljuttatott levélben a Microsoft ügyvédei pedig azt állítják, hogy az Activision Blizzard nagyarányú elbocsátásokat tervezett még akkor is, ha a felvásárlás nem valósult volna meg, megjegyezve, hogy az egész iparágban leépítések történtek: „A játékipar szélesebb körű tendenciáival összhangban az Activision már akkor is jelentős számú munkahely megszüntetését tervezte, amikor még független vállalatként működött. A mostani bejelentés tehát nem tulajdonítható teljes mértékben az egyesülésnek.”

Ez már kezd komolyan nevetséges és szomorú lenni… egyszerre.

Forrás: WCCFTech, FTC, VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu