Idén se számítsunk a Fable megjelenésére?

Egy szivárogtató szerint a Playground Games játékát egy másik Xbox-exkluzív még megelőzheti az év során.

 

Kezdjük a Fable reboottal, amit a Forza Horizon mögött álló Playground Games készít. Erről NatetheHate azt állítja, hogy valamikor 2025-ben jelenhet meg, de ezek 2023-as információk, így változhattak a tervek. Hozzá kell tenni, hogy a Fable évek óta fejlesztés alatt áll, és már 2018 januárjában (tehát több mint hat éve!) arról írt az Eurogamer, hogy a Microsoft a Playground Gamesnek adta az IP fejlesztését. Hivatalosan ezt végül 2020 nyarán erősítette meg a redmondi cég, és annak is már több mint három és fél éve.

2022 márciusában Juan Fernández de Simón, az elsődleges játéktervező felfedte, hogy a Fable fejlesztése lassan halad, ugyanis a Playground Games számára teljesen idegen volt a műfaj, és egy tipikus AAA stúdióhoz képest kicsi csapatról van szó. Aztán júniusban Amie Loake, a senior producer bökte ki, hogy a fejlesztés során a koncepció átméretezése (zsugorítása) gyakori. Majd az év végén a Windows Centralnak író Jez Corden a lassú fejlesztést a ForzaTech engine-re kente, ugyanis azt nem nyílt világú RPG-kre tervezte a stúdió!

2023-ban Andy Robinson, a VGC főszerkesztője azt írta, hogy a Fable gőzerővel fejlesztés alatt áll, de még minsig az elején tart a Playground Games. Majd az Xbox Games Showcase-en láthattuk Xbox Series-en működés közben a játékot, amin már Ryan Clark, a Baldur’s Gate 3 producere is dolgozik. Ha igaz a pletyka, akkor a Fable megjelenése 2025 vége felé lehet Xbox Series-re és PC-re (a Game Pass mellett), de 2026 elején sem lepődnénk meg.

NatetheHate a 2021 júniusában bejelentett, de azóta eltűnt Contrabandről is beszélt. Ez a játék szerinte idén megjelenhet, de hozzátette, hogy nem nagyon bízik benne. Az id Software egy, már létező IP új részén dolgozik (Quake?), és az új Banjo-Kazooie rebooton esett át. Mindez persze nem hivatalos!

Forrás: WCCFTech, ResetEra,

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu