Abigail: a hegyes fogú balerina folytatásért kiált [VIDEO]

MOZI HÍREK – A humor és a horror elegyítése szerencsés esetben meglepően jó filmeket szülhet, ilyen például a Haláli hullák hajnala a zombi-alműfajban vagy Roman Polanski klasszikusa, a Vámpírok bálja.

 

Ebben a mezőnyben versenyez a hamarosan látható Abigail is, amelyben egy kiskorú balerina (Alisha Weir) – aki feltehetően Drakula lánya – leszámol az őt foglyul ejtő bűnözőkkel. Az ígéretes előzetessel bemutatkozó opuszt a Radio Silence nevű formáció – Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett – jegyzi, akik a két legutóbbi Sikoly-filmet vitték sikerre. A két folytatást a közönség és a kritika is kedvezően fogadta, ám hallatszottak olyan hangok is, hogy az alkotópárosnak túlságosan meg volt kötve a keze, hiszen ez a franchise alapjában arról szól, hogy jön a maszkos gyilkos a nagy késsel, a lányok meg sikítanak, és ettől még jókora adag önirónia segítségével sem lehet merészen elszakadni. Az Abigail koncepciója ismeretében most már viszont arról szól a fáma, hogy ez a film lehet a kreatív kitörési pont a duó számára: a folytatásokban a vámpírmítoszt fogalmazhatják újra a TikTok-generáció igényeinek megfelelően, sokkal nagyobb szabadságot élvezve, mint a Sikoly esetében.

(Abigail – hazai bemutató: 2024. április 25.)

Forrás: UIP

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu