Hi-Fi Rush: emiatt nem kell majd törölni semmit sem a PlayStation 5-ünkről!

A Tango Gameworks ex-Xbox-exkluzívja az egyike a négy bejelentett játéknak, ami multiplatformmá válik, és nem fog rengeteg helyet foglalni az SSD-nken, így nem kell semmit sem uninstallálni, ami jó hír.

 

Tavaly, az év elején jelent meg a Hi-Fi Rush mindennemű hírverés és bejelentés nélkül (leszámítva néhány pletykát a megjelenéséhez közel). A hirtelen, váratlan megjelenés Xbox Series-en és PC-n meglepő volt, majd a játék nagy sikernek örülhetett, és 2023 egyik nem nagyon említett remekművévé vált. Idén Phil Spencer, az Xbox-vezér megerősítette, hogy lesznek kisebb Xbox-exkluzívok, amik multiplatformmá válnak, és a Bethesda latin-amerikai közösségi felülete túl korán élesítette a PlayStation 5-ös trailert, de aztán megerősítette a Microsoft, hogy a ritmusalapú akciójáték valóban az egyike a multiplatform-kvartettnek.

A Hi-Fi Rush Twitter-fiókja közölte, hogy a játék előrendelői a PlayStation Networkről már elkezdhetik letölteni a játékot. A pre-load nem is fog tartani sokáig (kivéve, ha az internetsebességünk nem a legjobb), ugyanis a PlayStation Game Size tweetje szerint kb. 15,5 gigabájt kell a The Evil Within kapcsán is ismerhető stúdió játékának. Az Xbox Series-en is kb. ekkora helyen terpeszkedett a Hi-Fi Rush, úgyhogy nincs a méretben számottevő különbség. Nincs is nagyon ok arra, hogy mondjuk 100 GB kelljen neki, ugyanis látványra is egyszerűbb alkotásnak tekinthetjük.

A Hi-Fi Rush a Devil May Cry-hoz hasonló stílusos harcokat kínál, de nem véletlenül említettük, hogy ritmusalapú, ugyanis a támadásokat és a többi mozdulatokat ütemre kell végezni, így ha nincs ritmusérzékünk, csak az alacsonyabb nehézségi szinten játsszuk (így az akció-platformer szegmensekkel biztosan jót szórakozhatunk), és pályánként (illetve versszakonként… ha már minden pálya egy dal) nem egyszer fogjuk elővenni Chai gitárját, hogy megüthessük ellenfeleinket párszor, és közben képességeink is bővülni fognak. Eleinte csak egyszerű kombók vannak.

A Hi-Fi Rush megjelenése nincs messze a PlayStation 5-ösöknek: március 19-étől lesz játszható a Sony konzolján.

Forrás: WCCFTech,

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu