Új stúdiót alapított a Resident Evil alkotója!

Mikami Shinji letöltötte a felmentési idejét, ugyanis kb. annyi idő telt el a Tango Gameworkstől való távozása óta, amennyi megszokott a japán játékipari tendenciákat látva.

 

Mikami 2023 elején távozott a Tango Gameworkstől, és egy új csapatot alapított. Ezt a Shadows of the Damned: Hella Remastered weboldalán közölték először (és erre a játékra a nap folyamán még vissza fogunk térni). Ott ezt az információt láthatjuk: „A Resident Evil és a The Evil Within sorozat rendezőjeként és producereként Mikami számos kasszasikert hozott létre. 1996-ban jelent meg a Resident Evil, amelynek ő volt a rendezője. Nagyban hozzájárult a túlélőhorror műfaj népszerűsítéséhez, és azóta is nagy hatással van a játékiparra.

2010-ben Mikami megalapította a Tango K.K.-t (amelyet ugyanezen év októberében Tango Gameworks-re kereszteltek át, miután a ZeniMax Media Inc. részévé vált), majd ő rendezte és adta ki a The Evil Within című játékot. A Ghostwire: Tokyo és a Hi-Fi Rush esetében is ő volt a felelős producer. A Tango Gameworks elhagyása után megalapította a Kamuy Inc.-t.”, írja a weboldal, ráadásul a japán verzió is megemlíti (ott 株式会社カムイ néven).

Mikami hivatalosan nem is jelentette be a cég elindítását, így akár azt is lehetne mondani, hogy a Shadows of the Damned: Hella Remastered fejlesztői, a Grasshopper Manufacture hibát követett el ennek feltüntetésével, de mivel egy év telt el a Tango Gameworkstől való távozás óta, talán nem volt ez véletlen. Annyi bizonyos, hogy Mikami már október 5-én megalapította Tokióban a Kamuy-t a SalesNow nevű céges adatbázis szerint.

Mikami több játék és IP kapcsán is ismert: Dino Crisis (rendező, producer), Devil May Cry (az első rész felelős producere), Phoenix Wright: Ace Attorney (felelős producer), P.N.03 (rendező), God Hand (rendező), Vanquish (rendező), és még lehetne több példát mondani. Remélhetőleg visszatér a túlélő horror műfajhoz. Az még érdekes lehet tőle.

Forrás: Gematsu, Grasshopper Manufacture, SalesNow

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu