Feláldozta a Sony az élő szolgáltatásos modell oltárján a Days Gone stúdióját?

A Sony minden erejével azon van, hogy több élő szolgáltatásos (live service) modellt alkalmazó játék szülessen a PlayStation Studios alatt, igaz, ebbe már beletört a bicskája az egyik legnagyobb stúdiójuknak, ráadásul egy olyan IP-vel, ami az egyik blockbuster húzócím a Sony oldalán…

 

2019 áprilisában jelent meg a Bend Studiotól a Days Gone PlayStation 4-re, majd 2021-ben felbukkant a PC-n is. A Bend Studio megerősítette, hogy folytatást a Days Gone nem kap (és néhány fontosabb fejlesztője távozott is a stúdiótól), ugyanis nem felelt meg a Sony blockbuster elvárásainak, és ehelyett inkább egy új IP-t kezdtek fejleszteni. Erről az IP-ről még mindig nem közölt sem a Sony, sem a Bend hivatalosan semmit sem.

Most már embereket keresnek ehhez a játékhoz, és a Game Rant által talált álláshirdetés szerint ez egy live service játék lesz. A vezető projektmenedzser pozíció ugyanis ezt burkolatlanul meg is említi, és nem is egyszer, hanem rögtön három alkalommal. Először a fejlesztés fontos fázisai között, aztán az AAA live service játékok kiadásában szerzett tapasztalat elvárása is ott van, végezetül pedig olyan tapasztalat is kell a sikeres jelentkezőtől, hogy képes volt magasabb beosztásban a hagyományos dobozos játékok megjelentetésétől áthangolni a csapatot egy live service-t fejlesztő stúdióvá.

Így a 2022 elején bejelentett live service terjeszkedésre letérdeltette a Bendet a Sony. Ha a Trónok harcáról lenne szó, a Sony lenne Daenerys hercegnő, és Jon Snow szerepét a Bend Studio töltené be, csak nem azt mondaná a Sony, hogy térdelj le, nagyuram!, hanem azt, hogy térdelj le, szolga! A baj csak az, hogy az eredetileg tervezett 12 live service játék közül, amit 2026 március végére kiadott volna a Sony, hatot már el is halasztott, és például a The Last of Us Online sem valósul meg a Naughty Dognál.

Ennyire nem tekinti a Sony fontosnak a Bendet?

Forrás: GameRant

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu