Pókember 4: hamarabb érkezhet a Zendaya-Tom Holland film, mint gondolnánk?!

MOZI HÍREK – A Sony & Marvel Studios Pókember 4-filmjének még nincs rendezője, de jelöltek már akadnak…

 

 

A Pókember: Nincs hazaút című film 1,916 millió dolláros bevétele után még csak találgatni lehet, hogy a Sony és a Marvel Studios készít-e új Pókember-filmet. Az MCU Pókember 4 fejlesztéséről már jó ideje pletykálnak. Iparági bennfentesek szerint ősszel már el is kezdődhet a forgatás.

Ezt a népszerű Jeff Sneider árulta el egyik legutóbbi hírlevelében, kifejtve, hogy az illetékesek elképzelése szerint már idén szeptemberben vagy októberben elkezdődhetne a film forgatása.

Ráadásul ismét Tom Hollanddal a címszerepben és Zendayával MJ-ként. Ez a lehetőség azután látszik testet ölteni, hogy közölték: az HBO-nak készülő Eufória harmadik évada várat magára. (Már ha ennyi csúszás után végül megérkezik egyáltalán…)

 

Egy Halálos iramban-veterán rendező ugorhat be a Pókember 4-hez?!

 

Természetesen még mindig nincs rendezője a filmnek. A fent említett újságíró azonban Justin Linre mutat, mint lehetséges mesterre a kamera mögött. Lin már komoly tapasztalattal rendelkezik a franchise-okban, hiszen például a Halálos iramban-filmek esetében az ötödik részig ő vezette a szériát. Valamint a Star Trek-sagában is otthagyta a kézjegyét. Méghozzá a kissé alulértékelt Star Trek: Beyondban. A kevésbé ismert Drew Goddard (Cabin in the Woods) is szerepel a lehetséges rendezőjelöltek között. Azonban egyiküket sem erősítette meg a Sony, sem a mainstream hollywoodi iparági média.

Bárhogy is legyen, úgy tűnik, hogy a stúdió minél hamarabb el akarja készíteni a filmet, talán egy 2025 végi bemutatóra, most, hogy a Warner Bros. a The Batman 2 késleltetésével egy kis űrt hagyott a megjelenési ütemtervben.

Néhány hónappal ezelőtt arról volt szó, hogy éles ellentétek alakultak ki a Sony és a Marvelnél a film sorsát illetően. Egyesek egy újabb történetet akartak a multiverzumban. Mások pedig „az utca szintjére fókuszáló” cselekményt akartak. Azt sem tudni, hogy ki kapta be a csalit, de úgy tűnik, a visszaszámlálás a további részletekért megkezdődött…

Forrás: World of Reel

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu