Mozi hírek

Unterweger életéről tavaly is készült egy osztrák film Jack címmel, 2008-ban pedig John Malkovich dolgozta fel a történetét egy monodrámában.

Michael Fassbender prostituáltakat ölő osztrák sorozatgyilkost alakít

MOZI HÍREK – Michael Fassbender eddigi talán…
A történet egy csoportnyi bérgyilkosról szól, akiknek elegük lesz abból, hogy Gunther, a világ legjobb orgyilkosa, egy bunkó, arrogáns alak, ezért tervet szőnek, hogy eltegyék láb alól.

Arnold Schwarzenegger ismét vígjátékban alakít

MOZI HÍREK – Az egykori kaliforniai kormányzó…
A projekt keretében America Ferrera, a Ki ez a lány? tévésorozat sztárja a Behind the Headlines (A főcímek mögött) című multimédiás projekt és az Only Girl (Csak lányok) című dokumentum-filmsorozat producere lesz.

Kristen Stewart ezúttal rendezői székben

MOZI HÍREK – Ezúttal rendezőként egy rövidfilmmel…
Bár még ez is elég homályos megfogalmazás, a Cinemablend portálja szerint ebből arra lehet következtetni, hogy az Aquaman hangulata valahol a kettő között lesz.

Vajon az Aquaman is annyira sötét lesz, mint a Batman V Superman? Lássuk, mit mond…

MOZI HÍREK – Amikor márciusban mozikba került…
Túl sokkal többet még nem tudni A bábmesterről, amelynek érdekessége még, hogy ez lehet az első olyan film a sorozatban, amelyik nem csak VHS videókon és DVD-ken került forgalmazásra a nyolcvanas évek végétől kezdve, hanem végre moziba is kerülhet.

A babák megint gyilkolnak! Jön A bábmester reboot-ja!

MOZI HÍREK – A horrorfilmek tekintetében a…
Marc Platt alapvető koncepciója, hogy egy olyan nindzsás filmet készítsen, „amelyet moziban még sosem láttunk!”

Film készül a nyolcvanas évek árkád és konzoljátékából, a Shinobiból!

MOZI HÍREK – Marc Platt producer (Scott…
A Wes Ball rendezésében készülő Halálkúrát eredetileg 2017. február 17-én tervezte bemutatni a 20th Century Fox, azonban O’Brien balesetének és a leállásnak köszönhetően immár biztosan több hónapot is csúszni fog a premier.

Leállították Az útvesztő 3 forgatását Dylan O’Brien súlyos motorbalesete miatt

MOZI HÍREK – A filmforgatást a főhőst…
Mivel a Warnernek új rendezőt kell találnia, ezért a The Flash villámgyorsan előre szaladt egy 2018, március 3-a megjelenésre.

Elég komoly esemény miatt késik a The Flash film!

MOZI HÍREK – Bár eddig még nem…
A filmet Roar Uthaug rendezi majd és Graham King lesz a producer.

Kiderült végre, ki alakítja majd Lara Croftot a Tomb Raider Reboot filmben!

MOZI HÍREK – A Tomb Raider videojátékként…
A Pénzes cápa május 26-án kerül a hazai mozikba, a szinkronos előzetest itt tudod megnézni.

Jodie Foster és a változatosság

Jodie Foster tud váltani: a kétszeres Oscar-díjas,…

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu