PC

Láthattuk már néhány karakter felújított megjelenését a The Last of Us Part 1-ben (amely ugye a játék idén megjelenő, remaster-változatának hivatalos címe), ám most bejelentették, hogy valami más is megújul, amitől már most rettegünk...

Két játékban is felbukkant PC-n a The Last of Us a rajongók jóvoltából [VIDEO]

Az egyik megoldás hihetetlen módon két Sony…
A Housemarque mostanában nagyon aktív, ha a Returnal népszerűsítéséről van szó, ami nem meglepő, hiszen sikeres játék, aminek a fejlesztésén még mindig dolgoznak.

Vékony jégen egyensúlyozott a Housemarque a Returnal történetével

A Sony stúdiója szerint nem volt egyszerű…
A The Callisto Protocol fejlesztői azt szeretnék, hogy a játék a lehető legrealisztikusabb legyen, amiből következik, hogy a norzalmak ábrázolása terén is a való életből merítettek inspirációt.

The Callisto Protocol: a fejlesztőket „valódi” horror és vérontás inspirálhatta?!

A The Callisto Protocol fejlesztői azt szeretnék,…
Habár eddig úgy tűnt, a Diablo Immortal csak mobilokon lesz elérhető, a Blizzard gyorsan meggondolta magát.

Diablo Immortal: már bizonyított, hogy milliókat kell költeni a kimaxoláshoz!

Egy Twitch-streamer (közvetítő…) több mint hat millió…
A Microsoft elkötelezte magát a megállapodások betartása mellett, de a 2023 utáni Call Of Duty megjelenések még mindig a levegőben lógnak

Már a meccsek közben elveheti a fegyverünket a Call of Duty csalásgátló rendszere

A Ricochet nem vacakol: miután újabb 180…
A Skull & Bones vezető fejlesztőjének elbocsátása után most Antoine Henry az, aki bejelentette távozását a Ubisoft Singapore-tól. Skull and Bones

Befellegzett a Skull & Bones PlayStation 4-es és Xbox One-os portjainak?

Csendben ugyanaz történhet a több éve bejelentett,…
GPU. Az NVIDIA érkező GeForce RTX 3080-a gyakorlatilag lemossa a színről a GeForce RTX 2080 Ti-t a Doom Eternal-ban.

Bezárt a (kripto)bánya: jöhet a sok olcsó, használt GPU?!

TECH HÍREK – Úgy tűnik, a kriptobányászat…
MCU. A Horizon: Zero Dawn és God of War után jön személyi számítógépekre a Spider-Man: Remastered és a Spider-Man: Miles Morales.

Marvel’s Spider-Man 2: egy MCU-s művészt sikerült leakasztania az Insomniac-nak!

Az MCU-ban közreműködő koncepcióművész az Insomniac Games…
A játékosok egy igazi klasszikust és egy kevésbé ismert, de érdekes címet tölthetnek le ingyen ezen a héten az Epic Games Store-ból.

Gond lehet az Epic Games Store Launcherrel?!

TECH HÍREK – Az Epic Games Store…
A PlayStation 4, a PlayStation Vita és a PlayStation 5 vezető belső tervezője egy nagyobb PlayStation franchise visszatérésén dolgozik az új pletykák szerint.

Nem hivatalos PC portot kapott a Jak and Daxter: The Precursor Legacy! [VIDEO]

Kérdés, hogy vajon a Sony mikor mondja,…

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu