Tag: Activision Blizzard

Activision Blizzard - Miközben készül az Overwatch névre hallgató csapatos FPS, sok sikert és még több ütős játékot kívánunk a Blizzard csapatának!

Kirúgások az Activision Blizzardnál:…

A Activision Blizzard több embert is az utcára rakott, és mivel közülük a Diablo IV-en magasabb beosztásban dolgozó egyén…
Nem csak a Ubisoft esetében számolhatunk be arról, hogy nem éppen jó munkakörülmények vannak a cégen belül, ugyanis most az Activision Blizzardnak kell majd a bíróságra vonulnia. - Activision Blizzard

Megállíthatatlanul gurul tovább az…

Mint hógolyó lefelé a lejtőn, úgy erősödik az Activision Blizzard körüli ügy, és egyre komolyabb, vagy már inkább borzasztóbb…
Activision Blizzard - Miközben készül az Overwatch névre hallgató csapatos FPS, sok sikert és még több ütős játékot kívánunk a Blizzard csapatának!

Menekül a Twitterről az…

Fran Townsend volt az, aki nem fogadta valami jól azt, hogy Kaliforniában államilag indult az Activision Blizzard ellen egy…
Diablo Immortal – már előregisztrálható a játék, a kínai játékosok hamarosan kipróbálhatják, milyen érzés is mobilon Diablo-zni!

A Diablo Immortal 2022-ig…

A Blizzard némi előzetes információval szolgált a következő hónapokban várható változásokról a Diablo Immortalban.   Alig néhány hónappal a…
Az Activision Blizzard is kiterítette a kártyáit az előző üzleti negyedév pénzügyi jelentésében.

Az Overwatch 2 és…

Az Activision leányvállalata, a Blizzard azt ígéri, hogy az elkövetkező hónapokban további részletekkel szolgálnak a játékokról. Eközben az elnök…
Nem csak a Ubisoft esetében számolhatunk be arról, hogy nem éppen jó munkakörülmények vannak a cégen belül, ugyanis most az Activision Blizzardnak kell majd a bíróságra vonulnia. - Activision Blizzard

Hullanak a fejek az…

Két fontosabb személy vesztette el pozícióját, az Activision Blizzard dolgozók nem elégedettek a kiadó külsős cégének választása iránt, újabb…
Nem csak a Ubisoft esetében számolhatunk be arról, hogy nem éppen jó munkakörülmények vannak a cégen belül, ugyanis most az Activision Blizzardnak kell majd a bíróságra vonulnia. - Activision Blizzard

Még rosszabbak lehetnek a…

Újabb forrásokból hallani, hogy a Bobby Kotick által vezetett Activision Blizzard cégen belül minden szép és jó.   Az…
Egy héttel Phil Spencer ígérete után a Microsoft máris kitáncol az Xbox One mögül. Kész Átverés show: Microsoft?

Phil Spencer kiáll az…

Az Xbox főnöke szolidaritást vállal az Activision Blizzard elleni visszaélési vádak áldozataival. Phil Spencer „személyes támogatást” ajánl mindenkinek, aki…
Nem csak a Ubisoft esetében számolhatunk be arról, hogy nem éppen jó munkakörülmények vannak a cégen belül, ugyanis most az Activision Blizzardnak kell majd a bíróságra vonulnia. - Activision Blizzard

Részvényesek is vizsgálják az…

A Kaliforniából induló Activision Blizzard per miatt már a cég részvényesei is kezdeményeznek egy vizsgálatot.   A Gamesindustry arról…
A Bloomberg ismét Jason Schreier egyik oknyomozó cikkében leplezi le, hogy az Activision Blizzard mennyire nem tisztességes módon viselkedik az alkalmazottjaival. videójáték

Sztrájkra készülnek az Activision…

Több mint 2600 Activision Blizzard alkalmazott írt alá egy nyílt levelet, ami a cégen belül elindult.   A CNN…

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu