Tag: SSD

PlayStation 5 A Sony bejelentette, hogy körülbelül negyven percnyi műsort láthatunk majd, amely során exkluzív játékokat és sok minden egyebet is megtudhatunk, többek között talán végre PlayStation 5 ára is kiderül.

A PS5 induláskor nem…

A Sony viszont hangsúlyozza, hogy ez hamarosan lehetséges lesz egy rendszerfrissítés révén. Már csak néhány nap és megjelenik a…
Jeff Ross, a Days Gone egykori direktora egyenesen a menedzsmentet vette célba

Days Gone: PlayStation 5-támogatást…

A Sony Interactive Entertainment Bend Studio alkotása, a Days Gone is jobb teljesítményt fog felmutatni a Sony következő generációs…
Ezúttal sem volt csalóka hinni abban, amit a Bluepoint Gamesről hallottunk.

Demon’s Souls: több mint…

A PlayStation 5-re nemsokára megjelenő Demon’s Souls remake a kezdőknek is igyekszik majd segítséget nyújtani (már amennyire egy Souls-címben…
A Microsoft előbb lépett, mint a Sony, és ezt az utóbbi cég ki fogja használni. PS5 és Xbox Series X|S eladások.

Amerikában jelentős előrendelői előnyben…

Egy felmérés szerint elég erős lépéselőnyben van már az előrendelések tekintetében a PlayStation 5 az Xbox Series párossal összevetve.…
Egy szóval a lehetséges jövőbeli hibaforrásról: forrasztás.

Baj lehet hosszabb távon…

Egy szóval a lehetséges jövőbeli hibaforrásról: forrasztás. A Notebookcheck.net szerint a PlayStation 5 825 gigabyte-os belső SSD-jét ráforrasztották a…
Több mint egy hónap van még hátra a Horizon Forbidden West megjelenéséig

A fejlesztők szerint a…

Az SSD még mindig az a komponense a PS5-architektúrának, amelyről a legtöbbet beszélnek: fontos változás következik.   Elég könnyen…
Jack Bayliss, egy spekulációs előfizetési szolgáltatás tulajdonosa úgy véli, hogy segít előfizetőinek vállalkozóvá válni és jobban megélni a PS5 és Xbox Series X továbbértékesítésével

A töltőképernyők eltűnésének hátránya…

Bár a next-gen konzolokon (PlayStation 5, Xbox Series X) többnyire meg is szűnnek állítólag a töltőképernyők a gyors SSD-nek…
PlayStation 5 SSD - A még mindig abszolút hivatalosan névtelen következő generációs PlayStation 5-tel kapcsolatban újabb pletyka merült fel. - PS5 processzor

Kiderült, mennyivel lesz gyorsabb…

A konzol SSD lemezének olvasási idejének hála lényegesen gyorsabban töltenek majd be a játékok és most azt is megtudtuk,…
PlayStation 5 SSD - A még mindig abszolút hivatalosan névtelen következő generációs PlayStation 5-tel kapcsolatban újabb pletyka merült fel. - PS5 processzor

Ez volna a PlayStation…

PlayStation 5 – A Sony (sőt, azért talán a Microsoft is…) nagyon titkolózik arról, hogy miként lehet majd a…
Microsoft - Xbox Project - Crytek - next-gen - PlayStation 5 - Úgy tűnik, hogy a Sony következő generációs konzolja izmosabb lehet majd a Microsofténál, amiről ők hivatalosan már beszéltek is az E3-as műsorukon, amikor is a Project Scarlettről beszéltek.

Torn Banner Studios: csak…

A Chivalry II-t és a Maneatert fejlesztő Torn Banner Studios szerint bár tényleg nagy segítség lesz a töltési idők…