Insidious 3: Gonosz lélek – Blumhouse újra az éterben

MOZI – Mint ahogy arról már a Lazarus Hatás kapcsán is írtam, a Blumhouse a jelenlegi film-piac horrorműfajának az egyik elöljárója. A stúdió progresszíven dobálja ki az új címeit sorra, ugyanazt az alapelvet követve; minél kisebb a befektetés, annál biztosabb a megtérülés. És ezzel az elmélettel semmi gond, legalábbis az anyagi részt illetően. Viszont ha a minőséget tekintjük, ott már érdekes eredményeket kaphatunk, mint ahogy azt a Lazarus Hatás is mutatta.

Az Insidious első két része mérsékelt sikereket aratott. A történetük egy hatalmas klisé turmix, amibe a már befutott címekből kölcsönözték a remekül működő elemeket. Ez pedig egy remek ötlet volt, bármennyire is ellenezzük a más tollával való ékeskedést, a filmek jól alakítottak a kasszáknál. Nem szégyen a jobbaktól tanulni… Az egyetlen hiba a képletben az volt, hogy az Insidious első és második része a kölcsönzött tartalmakat sorra rossz és még annál is rosszabb helyeken, szituációkban használta fel, így a végeredmény egy kaotikus „ide-nézek oda-nézek és már nem tudom hol vagyok” élménnyel tudott szolgálni.

A stúdió progresszíven dobálja ki az új címeit sorra, ugyanazt az alapelvet követve.

Alulfuttatottak karneválja

Ahogy azt már a Blumhousetól megszokhattuk, ismételten olyan színészek lettek a kamerák elé állítva, akik kevésbé népszerűek a közönség köreiben. Ez nem a tehetségük miatt van, hanem nemes egyszerűséggel azért, mert kevésbé futtatják őket a stúdiók, legtöbbször stílusuk, küllemük miatt. A film szereplőgárdája csupa színes –persze jellemileg- figurából áll, akik voltaképp egész korrekten hozzák karakterüket.

Főszereplőnk ezúttal Stephanie Scott akit TV-s szerepléseiről (Zsenipalánták) már ismerhetünk, de szinkronhangként feltűnt a Rontó Ralph-ban is. Karakterének édesapját a Fehér Pokolban nagyot alakító Dermot Mulroney játssza, aki már többször bizonyította, hogy nagyon otthonosan mozog a mellékszerepek között.

Lin Shaye pedig újfent a médium bőrébe bújt és ismételten örömmel köszöntjük a bájos idősödő asszonyságot a horror műfajában. Lin egy igazán kiborító személyiség, és talán az egyetlen „maxon” futó színész a brigádban. Hogy miért kiborító? Még szinte padlót sem ért a Hellen Keller vs Éjfarkasok című film viszont már most TÍZ további –még meg nem jelent, vagy épp készülő- alkotás van bejegyezve az IMDB-n a neve alatt.

Ugyan a főbb szereplők sora ezzel ki is merült, viszont felháborodottságom megkívánja, hogy a későbbiekben még kitérjek két karakterre és az őket alakító színészpárosra, de ezt egy pár bekezdéssel alant teszem majd meg.

A stúdió progresszíven dobálja ki az új címeit sorra, ugyanazt az alapelvet követve.

Újraklisézve

Az Insidious 3-ban újfent egy már jól ismert történetet kapunk meg, amit már megannyi produkcióhoz felhasználtak. Az idővonalban a Gonosz Háza előtt járunk, és megismerjük a már bemutatott kísértetvadász csapat háttértörténetét és legelső közös ügyüket. A filmben egy kamaszlányt foglyul ejt egy démon, a csapat feladata pedig az lesz, hogy megakadályozzák a gonosz lélek teljes uralmát Stephanie Scott karaktere fölött.

Ezen történet kivitelezése közben sokaknak ismerősek lehetnek a motívumok, hiszen a legtöbbet már láthattuk az Ördögűző, Démonok között, és hasonló sikeres alkotásokban. Ez persze nem probléma, mivel egy régi lemezt is fel lehet rakni újra, a gond akkor van mikor a kölcsönzött elemek nem a megfelelő helyre vannak elhelyezve.

A stúdió progresszíven dobálja ki az új címeit sorra, ugyanazt az alapelvet követve.

Lego-bol jeles

Leigh Whannell rendezése kifogásolhatatlan, végképp, azért mert a rendezői széket az Insidous 3-al először vehette igénybe. A neves fiatalember neve a Matrix – Újratöltve című filmből és a Fűrész 3-ból is ismerős lehet. Nagyon fiatal korában eme két produkcióval vonult be a nagy-filmesek táborába és úgy tűnik eleget látott már ahhoz, hogy sikeresen megrendezzen egy horrorfilmet, ugyanis a rendezői munka az Insidious 3-ban kellemes szájízt hagy maga után.

A film jelenetei nagyon hangulatosra sikeredtek, egy pillanatig nem ereszti el a néző figyelmét, a párbeszédek ugyan néha igencsak kaotikusak de még így is kordában tudta tartani a dialógusokat. A vágóollóhoz és a dirigáláshoz biztosan nagyon ért, mert sikerült egy remek filmet felépítenie a kapott legokockákból, azonban elkerülhetetlen ebben a műfajban hogy hibát vétsen az ember.

A stúdió progresszíven dobálja ki az új címeit sorra, ugyanazt az alapelvet követve.

Leigh sem marad ki a sorból, ugyanis a sok apró tökéletlen momentum mellett, az ő vétke talán a legnagyobb ami lerántja az Insidious sorozat utolsó részét.

A film a legelejétől a legutolsó percig rémesen kiszámítható, egy pillanatig sem próbál minket meglepni semmivel. Még az (ezúttal egész okosan használt) jumpscare-eket is nagyjából tíz másodperc előnnyel megtudtam jósolni és ez megbocsáthatatlan. Nem csak a végkifejlettel lehetünk tisztában minden pillanatban a kezdetektől de még a dialógusok is gyerekesen előre jósolhatóak.

A stúdió progresszíven dobálja ki az új címeit sorra, ugyanazt az alapelvet követve.

Dramaturg atmosz

Ugyan kitérek a hitemből minden olyan produkciót nézve, ahol minden képkocka előrejósolja a következőt a meglepetés erejét a kukába hajítva azonban a film más téren elég erősnek bizonyult. A drámai atmoszféra, a hangulat nagyon megkapóra sikeredett, ezért megint csak egy piros pont jár Leigh Whannellnek aki ezúttal nem csak, hogy szerepet vállalt a filmben (az egyik szellem vadász) és megrendezte azt, de ő maga írta a történetet és a karaktereket is. Fenomenális munka a maga nemében, így kiérdemelte nálam hogy a nagyobbacskákhoz soroljam. A Blumhousetól kevésbé megszokott módon az Insidious 3 – Gonosz lélek egy felhőtlenül élvezhető mozira sikeredett némi töketlenséggel de ez már a horror velejárója napjainkban.

A stúdió progresszíven dobálja ki az új címeit sorra, ugyanazt az alapelvet követve.

Nem egy katasztrófa

Ugyan a színészek egy pillanatig sem játsszák túl jól a szerepüket, sőt időnként rettenetesen hiteltelenek viszont a film hangulata, az ügyes jelenetrendezés és az érdekes dialógusok elviszik a hátukon a filmet. Egyszeri megnézésre mindenképp ajánlatos főleg a horror rajongóknak, ugyanis végre egy olyan produkció került ki a Blumhouse-tól amiben nem fogunk reflexből csalódni.

Így végszóként pedig ahogy ígértem kitérnék két karakterre akiket Angus Sampson és Leigh Whannel alakít, a két démon vadászra. Na a film legeslegnagyobb negatívumát ŐK adják, ugyanis két ennyire idiótának megírt karakterrel én még „pályafutásom” során egyszer sem találkoztam. Mind a karakterük kidolgozottsága, mind pedig a szereplők megerőltetett játéka engem egyszerre próbált röhögésre kényszeríteni, és a zárt osztályra zavarni idegösszeomlásom végett.  

ÉS NEM! Nem kifogás az, hogy már az előző epizódban megismerhettük őket, IGENIS kellett volna jellem azoknak a szerencsétleneknek, némi karakterépítés ha már a film egy ELŐZMÉNYTÖRTÉNET.

-Kese-

Insidious 3 – Gonosz lélek

Színészi játék - 6
Rendezés - 6.5
Történet - 4
Stílus/Látvány/Zene - 6.5
Hangulat - 6

5.8

ÁTLAGOS

Feltétlenül ajánlom a filmet a horror műfaj rajongóinak. A maga hibáival együtt is egy remek alkotás ami megér egy misét. A töketlen szellemvadászoknak pedig nézzük el ügyefogyottságukat, lehet hogy a hosszú úton – ami a Gonosz Házába – vezetett már megedződtek és ezért mutat a jellemük akkora kontrasztot a két filmben mint az északi és déli sark állatvilága.

User Rating: 2.75 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu