Star Wars Battlefront – Az Erő az EA-vel van?

ELŐZETES – Valljuk be őszintén, már nagyon régóta várunk egy olyan Csillagok Háborúja játékra, ami igazán kiemelkedik a többi közül. Úgy néz ki a DICE fejlesztőcsapata megtörte a csendet és végre olyan virtuális lövöldét fognak kiadni a kezeik közül, melyre már így a béta alapján is sokáig emlékezni fogunk. Ki pozitívan, de lesz olyan, aki negatívan.

Igyekszem nem elszakadni a földtől, de olyan sok jó élmény ért engem a bő 10 óra messzi-messzi galaxisba eltöltött idő alatt, hogy még most se találom igazán a szavakat. Amikor megnéztem az E3-on vetített gameplay-t kicsit még gyanakodtam. Mert valahogy akárhányszor a kedvenc film univerzumomról készítenek játékot mindig így vagyok vele. Viszont ez az érzés elkezdett megváltozni bennem, méghozzá erősen pozitív irányba. Az elkövetkezendő beszámolóba leginkább az élményről fogok írni. Tehát nem fogok kitérni arra, hogy összesen hány fegyvert meg milyen gránátokat tudtam használni.

There are downed X-Wings, TIE Fighters, lasers, and explosions all over the place.

Tedd, vagy ne tedd. De ne próbáld!

Már a legelső bejelentkezésnél rám telepedett a totális katarzis. Helyszín egy még nem ismert sziklás, kissé vulkanikus bolygó a Sollust. Ez a pálya tele van kráterekkel, melyekbe könnyen beleesik az ember, és hamar elkezd csökkeni az életenergia. Lezuhant X-szárnyúak, TIE Fighter-ek , cikázó lézernyalábok, robbanások vettek körül. Ha felnéztem az égre nem szépen szálló felhőket, hanem orbitális méretű csillagrombolókat láttam.

A feladat pedig nem volt más, mint lezuhant mentőkabinok elfoglalása és megvédése 8 – 8 elleni küzdelembe. Ez a Drop Zone mód. Tudom, nem forradalmi újítás, viszont magát az atmoszférát piszokul sikerült eltalálniuk. Pörgős, hangulatos, nagy koncentrációt igénylő. Mondjuk itt hozzátenném, elég idegesítő volt amikor még látótávolságon belül se voltam, de már apró darabokra lőttek. Nem bénaságom miatt történt, hanem inkább azért, mert a fegyvereknek irreálisan hosszú a hatótávolságuk. Erre azért elég pipa vagyok, mert ha egymás után négyszer fordul elő kicsit bosszantó tud lenni.

Ami az élmény rombolásához vezethet. Itt rohamosztagosként feltűnt egy apró dolog, amit a nagy sugár kavalkád közepette nagyon észre se vesz az ember. Ez pedig a folyamatos rádiós kommunikáció. Nem üres szavak hangzanak el mint a legtöbb esetben. Amikor a lázadók elfoglaltak egy mentőkabint a következő üzenetváltás kezdődött, ami nagyjából így szólt: – A lázadók elfoglalták a mentőkabint! – Vader nagyúr ennek nem fog örülni. De még mennyire nem.

There are downed X-Wings, TIE Fighters, lasers, and explosions all over the place.

Amikor alig akart beindulni a Millenium Falcon

Helyszín a hó födte Hoth bolygó. Walker Assault mód. 20 lázadó, 20 birodalmival csap össze. Mivel nagy a pálya attól tartottam nem lesz annyi akció, de be kell látnom tévedtem. Nagyon jól eltalálták az arányt. Nincs olyan négyzetméter ahol unatkozni lehet. Terülj, terülj asztalkám érzés kerített hatalmába. Miért? Alapvetően két lábon kezdi mindenki a csatát, viszont ha már eléri valaki a megfelelő szintet, akkor a pályán található power-up-ok segítségével beszállhat a robosztus gépekbe. Igaz az AT-AT és AT-ST típusú lépegetők kötött pályán mozognak, attól függetlenül a fegyverzetét mi, játékosok uralhatjuk. Imádtam a kis egyszemélyes lázadó Rambókat szénné pörkölni.

Ennél sokkal nagyobb fun a helyszín felett röpködő űrhajók irányítása. Kezdők is könnyen belejönnek. Mint ahogy következtetni lehet, kis csapatunk légi támogatását lehet biztosítani. Sőt. Kirándulást lehet tenni abba a bizonyos hangárba, melyet a Birodalom visszavágból ismertünk meg. Elsőre kicsit bonyolultnak tűnt itt a feladat, de aztán rájöttem csak kicsivel kell nagyobb taktikai érzés mint a Drop Zone esetén. Sokan most fogtok más világra küldeni, ugyanis én valahogy nem tartom nagy extrának a hősök aktiválást.

Nem fogom eldobni az agyam attól, ha meglátom a két Skywalker-t fénykarddal a kezükbe fel alá rohangálni. Meg itt vannak a birodalmi egységek. Jóval nagyobb fölénnyel indulnak mint a lázadók. Értem én, ők támadnak, de ezt akkor se tartom gamer szemmel túl igazságosnak. Mentségemre legyen szólva kerestem én a havas jetit, de még egy lábnyomot se találtam.

There are downed X-Wings, TIE Fighters, lasers, and explosions all over the place.

Éld túl a Tatooine-t!

Mint ahogyan neve is takarja a Survival módba egyedül, vagy ketten vállvetve kell a ránk támadó egységek hullámát megsemmisíteni. Kicsit korai még ennek jelentőségéről beszélni, ugyanis ez csak egy nyúlfarknyi részt tartalmaz, normal nehézségi szinten. De ahogy néztem lesznek nehezebb fokozatok is. Játszi könnyedséggel irtottam ki a hat hullámba érkező Vader pártiakat. Ha épp valakinek elege lesz az orbitális nagy ütközetekből, ez a rész felüdülést jelenthet neki. Talán ezzel akarják kárpótolni azokat, kik hiányolni fogják a kampány módot. Köztük vagyok én is, mert nem hiszem el hogy nem lehetett volna összedobni 10 óra single részt.

There are downed X-Wings, TIE Fighters, lasers, and explosions all over the place.

Nagu, agu, tak-tak

Amibe nem tudok belekötni nem más, mint a grafika, melyet látván jó nagyot koppant az állam. Na, ezt nevezem valódi next-gen-nek. A Frostbite 3 motor tudása valami lenyűgöző ( Jézusom! Mass Effect Andromeda de messze vagy még ). Tényleg tartották ígéretüket a fejlesztők, miszerint az első bemutató videót, melyet az idén megrendezett Star Wars ünnepen láthatott a nagyérdemű, valóban a játékból merítették. Nem árultak zsákbamacskát. Hozza az elvárt 60 fps-t. Szépek az effektek, megfelelően van ábrázolva a fegyverek kopása. Volt olyan rész amikor a szemembe sütő Nap miatt nem láttam semmit.

Web Hosting

Ami tovább fokozza az amúgy se alacsony szinten lévő hangulatot, azok a hangok és zenék. Egyenesen az első trilógai dallamai szólaltak fel, miközben minden lépésemkor gránátok, lézersugarak tömkelege süvített el mellettem. Valóban át lehet élni a filmekben látott epikus küzdelmeket, és valóra lehet váltani azt a gondolatot mely szerintem sok rajongó fejébe megfordult, ami így szól: mit tennék, ha lázadó vagy birodalmi lennék? Na ezt sikerült nagyon eltalálni a DICE munkatársainak! Mert ha ez így marad, sőt még bővülni is fog, mivel a végleges verzióba nem három pálya lesz, bizony november 20-tól sok álmatlan éjszakának nézünk elébe.

Ha nem is lesz az év játéka, bőven ki fogja tölteni a december 18-ig lévő űrt. Sőt, szerintem még utána még jobban. Minden Star Wars rajongónak csak ajánlani tudom, viszont akkor fogja megmutatni valódi énjét ha néhányan haverokkal összefogtok. Közösen sokkal nagyobb élményt nyújt annál, mint amikor egyedül ül le elé az ember.

-Parzifal-

Az Erő vele lesz?:

+ Star Wars hangulat
+ Gyors, adrenalin pumpáló akció
+ Star Wars hősökkel lehetsz

Vagy a Sötét Oldal erősebb?:

– Ha teszel magasra a Star Wars hősökre
– A játék balansz még elég tré
– Taktika az nincs sok benne


Kiadó: Electronic Arts

Fejlesztő: EA DICE

Stílus: Multi FPS

Megjelenés: Q1 2016

Spread the love
Avatar photo
Parzifal is an avid gamer who plays all kinds of games, but his favorites are classic RPGs. He has played games since the early 90''s.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu