Call of Duty: Black Ops 3 – Tökéletes katonák

TESZT – Üdvözlünk a Call of Duty: Black Ops 3 technológiai rémálmában, amely egy rémisztő jövőképet fest le nekünk, melyben CIA szuperkatonák harcolnak privát hadseregek és terroristák ellen, gyakran nem is valóságos harctéren, hanem a kibertérben. Az emberi katonák mellett gyakarn már tökéletes mesterséges intelligenciával rendelkező gyilkos robotokat vetnek be, amely emberi érzelem nélkül pusztítják az ellenséget.

A Black Ops 3 végleg búcsút mondtott a múltban játszódó eseményeknek, helyette ebbe a nyomasztó jövőbe kerülünk. Ami azonban nem változott, az a sorozat elképesztő minősége, amelyet egy profin kidolgozott hadjáraton és egy szolid multiplayeren keresztül tapasztalhatunk meg ismét.

Az emberi katonák mellett gyakarn már tökéletes mesterséges intelligenciával rendelkező gyilkos robotokat vetnek be

A tavaly megjelent Advanced Warfare-hez hasonlóan a Call of Duty: Black Ops 3 a nemrég boltokba került Black Ops 3 igazi húzócíme az Activision jól ismert sorozatának. Ennek fejlesztési időben nem csekély ára volt: három évig tartott, amíg ez a rész végre elkészült.

A legfőbb rész, ahol a Black Ops 3 egyértelműen maga mögött hagyja a konkurenciát, az a szóló játékrész. A „szoló” rész egyébként megtévesztő, mivel co-op módban akár négyen is a játéknak eshetünk, ezáltal a játszhatóság és a játék élettartama megsokszorozódik.

Két külön hadjáratot kapunk szoló és „rémálom” játékmódban, továbbá egy felülnézetes shooter részt is Dead Ops 3 néven, illetve a tartalmak között található a Freerun mód a parkour szerelmeseinek, illetve nem hiányozhat a klasszikus zombi mód sem. Akár szereted a Call of Duty sorozatot és azon belül a Treyarch által fejlesztett részeket, vagy sem, egyértelmű, hogy minőség, mennyiség és ár szempontjából verhetetlenek.

Bár az persze közismert tény, hogy a játékosok több mint fele csak a multiplayer miatt veszi meg a Call of Duty-t, ugyanakkor a Black Ops 3 szólómódja által nyújtott tartalmat talán idén még ők sem fogják hanyagolni. Az érdekes kérdés pedig máris eldőlt, hogy vajon a Call of Duty: Black Ops 3 idén is akkora sikert ér majd el, mint az Advanced Warefare…

550 millió három nap alatt: új CoD királyt üdvözölhetünk!

Bizony, eldőlt, hiszen ezt az eredményt produkálta eladásokban a Black Ops III, mellyel jelenleg ez a legsikeresebb Call of Duty játék, és a többi címmel összehasonlítva is csak a Grand Theft Auto V tartja első pozícióját a maga 850 milliós első napi eladásával.

Nagy siker ez a Treyarch-nak, amelyik minden harmadik Call of Duty-t fejleszti, az Activision rendszerének köszönhetően, amely évente váltogat a Treyarch, az Infinity Ward és a Sledgehammer között. A kis kaliforniai stúdió ezzel szép karriert futott be, hiszen a korábbi CoD-fejlesztő királyt, az Infinity Wardot is sikerült felülmúlnia, a Call of Duty: Ghosts visszafogott kritikai sikere révén.

A Treyarch sikere talán abban rejlik, hogy a Black Ops epizódok mindig is a CIA piszkos ügyeit dolgozták fel, és ez erre az epizódra is jellemző. Nem volt könnyű dolguk a fejlesztőknek, hiszen egy olyan részt kellett kidolgozniuk, amelyik az Advanced Warfare szintjét is eléri, ugyanakkor mégis valamilyen újdonságot tud felmutatni, miközben azért a Black Ops gyökereinek is megfelel.

Terroristák kontra CIA

A legújabb történet tehát továbbra is a CIA ügynökök életét dolgozza fel – csak éppen modern köntösben. 2065-ben járunk (egy olyan időszak, amely hátborzongatóan közel van, hiszen csak ötven év távlatáról beszélünk), amikor különféle terrorista csoportok fenyegetik a világ stabilitását. A CIA a régi módszereivel már képtelen felvenni a harcot velük, ezért egy új egységet hoztak létre: a Black Ops csapatot.

Ezeknek a magasan képzett katonáknak extra képességük van a hagyományos hadsereggel szemben, különösen azoknak a cyborgoknak, akiknek az emberi végtagjaik helyett egy mechanikus kart használnak. Igen, a Ghost in the Shell, az Advanced Warfare, vagy a Metal Gear Solid V Venom Snake-je után ismét ezzel a megoldással találkozhatunk, viszont a cyborg egységek esetében ez a művégtag már félelmetesen természetes: vannak olyan katonák, akik önként és dalolva vágatták le a saját karjukat, hogy ilyet kapjanak.

Ez egyébként már jóval több, mint az Advanced Warfare exoskeletonja, hanem tényleg igazi cyborgokról beszélhetünk, lévén az elit egységek nem csak ilyen speciális végtagokat kaptak, hanem állandó kapcsolatban vannak a Black Ops hálózattal a DNI, vagyis a Direct Neural Interface-nek köszönhetően.

A rendszert közvetlenül a nyúltvelő és a gerinc közé ékelték be, a DNI-vel pedig a katonák a központi háloztra csatlakoznak rá, így egymással is bármikor, bárhonnan kapcsolatban tudnak lépni. A DNI interfésznek köszönhetően különböző számítógépes rendszerekbe is beléphetnek, például egy egyszerű elektronikus zárrendszerbe, vagy komplexebb berendezésekbe.

Alternatív jövő

Bár a Call of Duty: Black Ops 3 is a jövőben játszódik, mégis egy másik alternatív jövőben járunk, mint az Advanced Warfare-ben. A jetpackeket például csak multiplayerben kapjuk meg, a hadjáratból ezek hiányoznak. Szerencsére azért a különleges technológiák ebből a részből sem hiányoznak.

A Black Ops katonák páncéljának köszönhetően például ugyanúgy a falon tudunk futni, mint korábban a Titanfallban. Akik imádták ezt a lehetőséget az EA címében és már profik benne, azok multiplayerben ki tudják aknázni ezt a lehetőséget.

A sci-fi környezet a futurisztikus fegyverek terén is érvényesül. Rengeteg különleges fegyver birtokába juthatunk, igaz, az olyan „mókásabb” kütyüket, mint a programozható gránátok, most hiányolni fogjuk.
A hadjárat hossza sem okoz ezúttal csalódást.

A Black Ops 3 szingli része nagyjából tíz órát tölt ki, hacsak nem szaladsz végig rajta, mint az őrült. Továbbá a korábbi részekkel összehasonlítva a sztori is sokkal színvonalasabb.

Nem nagyon akarok semmit lelőni, de a fő vonal az ember és robot közötti határokat feszegeti. Kicsit olyan a történet, mintha a Matrixot, a Ghost in the Shellt és a Deux Exet keverték volna. Egyszerű, de mégis jól működő recept és tökéletesen passzol a Call of Duty katonai/sci-fi világához.

A szokásos politikai és katonai konspirációkon túl találkozni fogunk olyan „pszichedelikus” szintekkel is, amelyek meglepően művésziek egy Call of Duty mércéjével mérve. Az egyik ilyen küldetés során második világháborús „helyszínekre” kerülünk, amely kikacsintás a régebbi Call of Duty játékokra is.

A színészek tekintetében sem kell panaszkodnunk. Bár olyan sztár, mint az előző részben Kevin Spacey most nem szerepel a felhozatalban, a mostaniak is tökéletes alakítást nyújtanak. Hendricks, a társunk például minden bizonnyal elnyeri majd szimpátiánkat, Taylor, a katonai egység főnöke pedig összetettebb, különleges karakter.

Együtt sokkal nagyobb fun

Csakúgy, mint a Call of Duty: Black Ops 2-ban, ebből a részből sem hiányzik a co-op mód: húsz, egyre nehezedő kooperatív pályán küzdhetjük végig magunkat. A co-op rész igencsak nehéz: sokáig tartott, amíg négyen vállvetve túlléptünk a 10-es szinten. Igen csak összeszedett kohézióra és több órás játékra volt szükség, amíg végre szembeszálltunk a főellenséggel.

A fejlesztők a Freerun módot sem hagyták ki a repertoárból. Ráadásul a „freerunt” most szó szerint kell érteni: egy adott útvonalon, adott idő alatt kell végigfutnod – gyakran a falakon szlalomozva. Emlékeztek még a Mirror’s Edge DLC térképeire? Pontosan erről van itt is szó: falfutással, akrobatikus parkourral, jó ritmusban végrehajtott ugrásokkal kell túljutnod a pályákon, miközben szitává lövöd az ellenséget és bebizonyítod, hogy még Neónál is jobb vagy.

Élvezetes? Nos, konzolon ez a játékmód igencsak igénybe veszi a hüvelykujjadat és a DS4 kontrollert, ugyanis folyamatosan gyötörnöd kell a karokat a futás miatt, illetve amiatt is, hogy a sprintelés az L3 gombhoz van rendelve. Ha meg akarod dönteni a top listát, akkor mindenképpen javasolt egy külön kapható gumivédő réteg, hogy a kontrollert, meg az ujjadat se kelljen megkínozni.

Hat Freerun pályát kaptunk jelenleg, de az update-oknak, vagy DLC-knek köszönhetően minden bizonnyal újak is kerülnek majd a játékba. Végül a régi Black Ops játékosok, illetve az élőhalottak rajongói minden bizonnyal örömmel konstatálták, hogy a zombi mód ebből a részből sem hiányzik, méghozzá összesen négy játékos részvételével.

Mint mindig, a cél most is az, hogy túléljük a hörgő, nyáladzó, rothadó testű élőhalottak áradatát, miközben pénzt szerzünk a fegyverekért, illetve kulcsokhoz is hozzájutunk, amelyekkel újabb ajtókat (küldetéseket) nyithatunk meg a zombi-invázió történetében.

Terített multi

Ha ezek a szkriptelt tevékenységek nem fekszenek neked, akkor természetesen nem hiányzik ezúttal sem a jól kidolgozott multiplayer rész. Összesen tizenkét térkép áll rendelkezésünkre, plusz a Nuketown azok számára, akik előrendelték a játékot, így bőven lesz mivel elütni az időt, amíg a DLC-k meg nem érkeznek.

A multi a szokásos kínálatot nyújtja: van itt Team Deathmatch, Free For All, Domination, Demolition, Kill Confirmed, Hardpoint, Capture The Flag, Search & Destroy, Uplink, és végül a Safeguard mode.

Bár a multiplayer eléggé klasszikus elemekből építkezik, ugyanakkor minden eleme jól ki van dolgozva, szóval még akkor is elégedettek lehetünk a Treyarch munkájával, ha egyébként túl sok újdonságot nem találunk benne.
A leglényegesebb újítás a specialisták bevezetése, akik a MOBA játékok hőseire emlékeztetnek.

Összesen kilence specialista közül választhatunk a menüben: mindegyiknek saját morfológiát, fegyvereket, és skill rendszert birtokol. Amikor a specialista „feltölt” egy saját képességet, akkor egy különleges pusztító támadást hathatunk végre. Például az Outridernek egy olyan jellegzetes íja van, amely robbanó töltetet használ, a Reaper nevű robot pedig Transzformer-szerű karjából egy gépfegyvert nyit ki, amellyel lekaszálja az ellenséget.

Ezen felül az összes „specialista” saját különleges képességgel is rendelkezik: az Outrider „Pulse visionnel” tudja felfedezni a közelben lévő ellenségeket „wallhackkel” (őt nem büntetik, mint a CS-ben a „trükkös” játékosokat…), a Reaper pedig csalikat dobál.

Az emberi katonák mellett gyakarn már tökéletes mesterséges intelligenciával rendelkező gyilkos robotokat vetnek be

Látványvilágból jeles

A látványvilág tekintetében a Call of Duty: Black Ops 3 igazi hollywoodi blockbusternek is tekinthető. Az IW motort teljesen átgyúrták és ennek köszönhetően a grafika nem csak elsőrangú, hanem a képfrissítés gond nélkül veszi a 60 FPS akadályt PlayStation 4-en. Igen, azért enyhe framerate esésekkel találkoztunk, amikor éppen minden robbant és repkedett körülöttünk, de ez szerencsére ritkán fordult elő.

Az AI tekintetében viszont már nem ennyire meggyőző a fejlődés. Az ellenség nem valami nagy taktikus, szóval a BO III nagyjából középen helyezkedik el a mostanában megjelent FPS-ek között. Ami szintén kevésbé nyerte meg a tetszésemet, az a zenei rész, amely vagy túl dramatikus, vagy klisé. A szinkronmunka sem igazán meggyőző, szóval ebben a tekintetben a Black Ops 3 alulmúlta az Advanced Warfare-t.

Az emberi katonák mellett gyakarn már tökéletes mesterséges intelligenciával rendelkező gyilkos robotokat vetnek be

CODtasztikus

A Call of Duty: Black Ops 3 szerintem nem csak a rajongók kedvence lesz, hanem más FPS sorozatok híveinek is tetszeni fog. A szingli hadjárat ott van a szeren és bár a multiplayer túl sok újdonságot nem tud felmutatni, de a CoD-osok szerintem még így sem fognak csalódni benne. A Treyarch sokat fejlődött az elmúlt évek során és a legújabb címük egyértelmű bizonyítéka, hogy a cégkarrierjük csúcsára kerültek.

-BadSector-

Pro:

+ Remek hadjárat, jól kidolgozott sztorival
+ Kiváló grafika
+ Sokféle co-op/multiplayer lehetőség

Kontra:

– A falfutás rendkívül fárasztó Freerun módban
– Néhány küldetés még CoD címhez képest is túlzottan szkriptelt
– A történetben a főhősöd neve: „Player”


Kiadó: Activision

Fejlesztő: Treyarch

Stílus: FPS

Megjelenés: 2015.11.06

Call of Duty: Black Ops 3

Játékmenet - 8.8
Grafika - 9.2
Történet - 8.2
Zene/Audio - 7.8
Hangulat - 8.6

8.5

KIVÁLÓ

A Call of Duty: Black Ops 3 szerintem nem csak a rajongók kedvence lesz, hanem más FPS sorozatok híveinek is tetszeni fog. A szingli hadjárat ott van a szeren és bár a multiplayer túl sok újdonságot nem tud felmutatni, de a CoD-osok szerintem még így sem fognak csalódni benne.

User Rating: 4.4 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu