Agatha Christie: The ABC Murders – Poirot, ezúttal nem a TV-ben

ELŐZETES – Meglepő, de kellemes hatású volt az, amikor azt láttam, hogy egy újabb Agatha Christie játék kerül feldolgozásra. Az még inkább meglepett, amikor azt láttam, hogy ez a Microids csapatától fog érkezni. „Ők még léteznek?” gondoltam – úgy tűnik, hogy nem nagyon óhajtanak eltűnni az idő vasfogai között, sőt: hamarosan érkezik tőlük valami régi, de mégis valami új. A jó öreg Poirot, de most nem a TV-ben láthatjuk.

Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re az AWE Games/Black Lantern Studios párosa már összerakott valamit ebből, igaz, abban a főszereplő Hastings kapitány volt.

A mostani adaptációban pedig a főhős Hercule Poirot lesz, akinek épp Hastings a legjobb barátja és partnere, tehát már ebben is el fog térni a két iteráció. A Microids viszont hosszabb távra tervez: a bejelentésük szerint ez egy sorozat első tagjaként fog funkcionálni, a későbbiekben tehát más Agatha Christie-műveket is felhasználnak majd.

Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re

 

Levelet kaptam, lájf!

A történet úgy kezdődik, hogy a belga nyomozó egy levelet fog kapni. Ebben egy gyanús aláírás lesz (ABC), illetve egy gyilkosság ideje helyszíne is leírásra kerül. Három gyilkosság, három helyszín és a három betű – Alice Ascher egy dohányboltban – ami szerencsénkre nem éppen a manapság oly divatos „nemzeti” megoldás – Andoverben, Betty Barnard Bexhillben és Carmichael Clarke Churstonban.

Három külön osztály a társadalomban – bolttulajdonos, pincér, gazdag úriember -, de egy a közös: ABC érdekes módon nem a hivatalos szervnek, a Scotland Yardnak ír, hanem Poirotnak. Vajon miért?

Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re

Külsős nyomozósdi

Valahogy úgy tűnik, mintha ez a műfaj egy mini-reneszánszát élné. A Sherlock Holmes játékok is szépen lassan lábrakapnak – ebből a sorozatból is készül egy új epizód PlayStation 4-re egy okkult irányzattal és a főhős érzéseinek kih…babrálásával -, itt pedig egy másik nyomozó is kezd talán észhez térni.

Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re

Amúgy ne számítsunk nagy meglepetésekre a játék stílusában. Külsős nézetű nyomozás lesz, ahol a helyszíneken kell sikerrel nyomoznunk, majd alibiket és szem/fültanúkat kihallgatva megtalálnunk a következő fontos nyomot, hogy a végén a bűnös karjain csattanjon a bilincs.

Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re

Nyolcvan év

Kíváncsiak leszünk arra, hogy az 1936 januárjában publkált műből miként alakul ki egy ütős játék. Úgy tűnik, hogy a veterán Micronics (de tényleg, már három évtizede nyomják az ipart, ezúttal az Anuman Interactive alatt) direkt így időzítette az ABC Murders új játékadaptációját.

A látványvilág érdekesnek tűnik: valahogy a cel-shaded megjelenítést rajzfilmszerűre vették, ám mégis kellemes, de sötét látványú lett egyszerre. A cikk alatt elterülő két videóból kiindulva a szinkron is minőségi lesz – várjuk a megjelenést. Jelenleg 2016 februárjára van datálva PS4-re, Xbox One-ra, PC-re és Macre. Jóformán egy dolgon múlik a siker (műfajon belül, ugyanis ez nem biztos, hogy popularissá válhat): mennyire lesz képes hangulatot nyújtani Poirot története?

-V-

Amitől sikeres lehet:

+ Ilyen játékból nincs sok…
+ …pláne nem Poirot-féléből
+ A látványvilága tetszetősnek tűnik

Ami csalódást kelthet:

– Milyen lesz a hangulata?
– Hogyan lesz ez beárazva?
– Képes lesz-e nem rétegjátéként elsuhanni az idő vasfogai között?


Kiadó: Microïds

Fejlesztő: Microïds

Stílus: Third-Person

Megjelenés: 2015

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu