Coldplay: A Head Full of Dreams – Mennyire Coldplay?

SPOTIFY – Az 1996-ban alakult brit zenekar meglovagolva eddigi sikereit a mai napon egy újabb albummal gazdagította a világot. És ahogy az lenni szokott, a minőségi zenekedvelők rohantak is a lemezboltokba világszerte, hogy beszerezhessék Chris Martin és társai legújabb albumát. Az „A Head Full of Dreams az együttes hetedik kiadott stúdió albuma 2000 óta. A csapat háromszor nyerte el a Best British Group címet, ötször díjazták őket az MTV Video Music Awards-on, maguk mögött tudhatnak három World Music Awards-ot, négyszer vettek át díjat a Billboard Music Awars keretein belül, és végül, összesen 7 (!) Grammy díjat zsebeltek be.

A nagy múlt után pedig 2015. december 04.-én megjelent legújabb stúdió albumuk az „A Head Full of Dreams”, ami ugyan sikeresen veszi napjaink zenei akadályait, sőt, még a Coldplay-től megszokott színvonal nagy részét is hozza, viszont az egészet egybe vetve végül, a közelébe sem ér azoknak a produkcióknak, amiket a neves csapat már lerakott elénk az asztalra.

A Coldplay új lemeze újra hozta azt a színvonalat – még ha nem is olyan formában, mint ahogy azt vártuk – amit már a bandától megszokhattunk.

Formát bontva

Az eddig megszokottaktól eltérően, most nem fogok végigmenni az új lemez minden dalán, hogy azokat rövid elemzésekkel boncolgassam, hanem inkább (mint a banda nagy tisztelője ezt a döntést az objektivitásom megőrzése miatt hoztam) kiemelném az erősebben, majd a némileg gyengébben szereplő dalokat az albumból.

Kezdetnek jöjjön is, a már most slágernek számító Adventure of a Lifetime. Sok írást böngésztem át a dalról, és meglepődve láttam, hogy legtöbben kizárólagosan a zenekar munkásságát ismerik el a dal kapcsán, viszont meg kell valljam, valahogy én a harmincadik meghallgatás után is azt éreztem, hogy az Adventure of a Lifetime sokkal többet kapott Rik Simpson zenei producertől, mint amit magától a bandától.

Az ütemek végigkísérik az agyament – mégis kellemes – dallamot, és azt az elképesztően magával ragadó énekhangot, amit kizárólag a Coldplay-től kaphatunk meg.

A Coldplay új lemeze újra hozta azt a színvonalat – még ha nem is olyan formában, mint ahogy azt vártuk – amit már a bandától megszokhattunk.

Épp ilyen erősen teljesít az album nyitó – és egyben címadó – dala is, az A Head Full of Dreams és a Hymn for the Weekend, amik újfent kellemes perceket csempésztek az album közel 46 perces játékidejébe. Időnként nosztalgia-feeling is kapott el ezen dalok hallgatása közben, mivel stílusilag hasonlatosak a csapat korai megjelenéseihez, valamilyen érthetetlen okból a legtöbb alkalommal nekem a 2000-ben megjelent Yellow jutott eszembe, amivel a köztudatba robbant a Coldplay.

A Coldplay új lemeze újra hozta azt a színvonalat – még ha nem is olyan formában, mint ahogy azt vártuk – amit már a bandától megszokhattunk.

Meglepő módon, még az a dal is felfelé húzza a kiadványt, amit az általam „oly sokra tartott” Tove Lo-val vett fel a csapat. A hölgy együttműködésének híre engem már a korai időben is elborzasztott, a rendszeres ps4pro olvasók már bizonyára belefutottak a róla írt bemutatómba, amiben a Queen of the Clouds című album került kegyetlen kezeim közé.

A dögunalmasnak titulált „nagy” produkció után megnyugvással töltött el, hogy a Coldplay-el végzett munkája egyértelműen remekre sikeredett, és a Fun egy jól összerakott, élvezhető dallamokkal játszó zeneszám, ami csakhamar helyet is foglal majd kedvenc Spotify lejátszási listámban, amint végre felkerül a platformra.

A Coldplay új lemeze újra hozta azt a színvonalat – még ha nem is olyan formában, mint ahogy azt vártuk – amit már a bandától megszokhattunk.

Neheztelés

Egyes dalok viszont az előbb kiemeltekkel ellentétben túlzottan is visszafogottak, vagy éppen logikátlanul kapcsolódtak az albumhoz, mint ahogyan a Birds. Az említett dal számomra egyáltalán nem illik az album összképébe, hasonlóképpen a Tove Lo együttműködő dalát követő Kaleidoscope-hoz, ami az alternatív rock egy új, mélyreható bugyrát próbálta sikertelenül prezentálni számomra.

A Coldplay új lemeze újra hozta azt a színvonalat – még ha nem is olyan formában, mint ahogy azt vártuk – amit már a bandától megszokhattunk.

És itt még el sem jutottunk az olyan track-ekig, amik a Colour Spectrum (mennyire brit….) vagy éppen az Army of One elnevezésre hallgatnak, és egy az egybe hanyatt homlok menekülnek a Coldplay feeling elől, mind mondanivalóilag, mind pedig dallamvilágilag.

Közel sem annyira kiegyensúlyozott zeneszámokról van szó, mint az album pozitívumaiként kiemelt Adventure of a Lifetime, A Head Full of Dreams vagy éppen a Fun, amik azért tartalmazzák azt a formulát, amitől a Coldplay annyira felkapott.

A Coldplay új lemeze újra hozta azt a színvonalat – még ha nem is olyan formában, mint ahogy azt vártuk – amit már a bandától megszokhattunk.

Az Up&Up ugyan kellőképpen magával ragadott az elején ahhoz, hogy a jóra sikeredett dalok közé akarjam pakolni írásomban, viszont a végkifejlet mégsem volt számomra kielégítő. Ahhoz képest, hogy Martin nem olyan régen azt nyilatkozta, hogy támogatóiknak hála (akikhez maga Obama elnök úr is beállt), megpróbálkozhatnak az eddigi legnagyobb sikerű albumuk kiadásával, ami felülmúlhatja még kezdeti áttörésük sikerét is.

Ez mellé hozzátette, hogy teljes mértékig elégedett a végkifejlettel. Mindezek tükrében én csak leesett állal hallgattam az A Head Full of Dreams-et, és közben olvastam a nyilatkozatot. Mindez alatt azon méláztam, hogy vajon mennyire gondolta az elmondottakat Martin komolyan…

A Coldplay új lemeze újra hozta azt a színvonalat – még ha nem is olyan formában, mint ahogy azt vártuk – amit már a bandától megszokhattunk.

Hot & Cold

A Coldplay új lemeze újra hozta azt a színvonalat – még ha nem is olyan formában, mint ahogy azt vártuk – amit már a bandától megszokhattunk. Kellemes dallamok, eszement beat-ek, és mondanivalóval bíró, elgondolkodtató dalok várják a stílus kedvelőit.

A brit zenekarban jómagam még sohasem csalódtam, és a teljes albumot tekintve ezúttal sem tudom azt mondani, hogy kiborítóan sok negatívuma lenne. Jobban odatették magukat, mint-hogy bűntudat nélkül középszerűnek tudjam beállítani az A Head Full of Dreams-et, viszont annyira azért nem, hogy elmondhassam; azt kaptuk, amit ígértek. Végül pedig: rajongóknak kötelező, a többieknek PARADISE!

-Kese-

Coldplay: A Head Full of Dreams

Zene - 6.5
Szöveg - 7
Stílusában - 6.5
Innováció - 6
Divatban - 6.5

6.5

KORREKT

Sokkal jobbra, többre számítottam a srácoktól. Kicsi csalódottság fogott el mikor a lemez végére értem, viszont mindez csupán azért eshetett meg, mert magas elvárásokkal fogadtam az alkotást. Az A Head Full of Dreams egy élvezhető album a Coldplay-től, amit a stílus rajongói bizonyára díjazni fognak majd.

User Rating: 3.4 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu