Mariah Carey – Csaj a csúcson (újra)

SPOTIFY – A Spotify lejátszási listáit böngészve felkaptam a fejem, mikor Mariah Carey nevébe botlottam a Nemzetközi TOP 50-es listán. „Mit keresel itt? – tettem fel érdeklődve a kérdést magamnak, miközben meg is válaszoltam azt. Az ünnepek közeledtével az emberek automatikusan keresik azokat a dalokat, amik belecsempészik az őrült hétköznapokba a karácsonyi hangulatot, és erre egy remek választás, a jelenleg 9-ik helyen álló, „All I Want For Christmas Is You” című dal, ami a mára 45 éves Huntington-ban született énekesnő 1994-es Merry Christmas című albumán debütált először, majd később, a 2010-es „Merry Christmas II You” lemezen érte el végső formáját.

A dal egyszerre őrizte meg a tradicionális (persze amerikai) karácsonyi zene jegyeit, és vette át az akkoriban trendi pop-elemeket, így egy teljesen új hangzásvilággal és hangulattal került a közönség elé, míg végül azt nem mondhattuk, hogy egy új klasszikus született. A karácsonyi lemez hamar az egeket verte sikereivel, mivel a megjelenésekor máris a Billboard 200-as listájának élén (pontosan a negyedik helyen) nyitott, és 56000 eladott kópiával büszkélkedhetett, ezzel pedig Mariah magáénak tudhatott még egy TOP10-es albumot.

 

Ő asszonysága

A 2014-ben megjelent stúdió-albuma megint csak hatalmasat robbantott az éteren, és biztosította arról a rajongókat, hogy hiába a kor, Carey „nagy-asszony” még nem igen tervezi a tényleges visszavonulást. Persze aki olyan sikereket ér el, mint Mariah, az jó darabig nem is fogja tervezgetni a kilépést a rivaldafényből, főképp nem akkor, amikor korához képest még mindig igazán jól tartja magát. (Ki mondaná meg róla, hogy valóban 45 éves már?) Szóval a 2014-es „Me. I am Mariah… The Elusive Chanteuse” olyan erős slágereket mutatott fel, mint a Cry, a Meteorite vagy éppen a #Beautiful amit Miguel Jontel Pimentel-el énekelt fel a Rapture Studios falai között.

A játék pedig a 2014-es kiadvánnyal még mindig nem ért véget, akkor sem, ha ezután már „normális” albumot nem is láthattunk Mariah-tól. A soron következő megemlítendő alkotás, nem egy ténylegesen új produkció az énekesnőtől, ugyanis a szépen hash-tag-elt #1 to Infinity egybegyűjtötte az előadó legsikeresebb alkotásait egy lazára vett (19 track-es ) albumra, ami a májusi megjelenése óta megint csak sok jót kapott a rajongóktól.

Az albumon egyetlen olyan dal szerepel, amit a válogatás megjelenése előtti hónapokig még nem ismerhettünk, a 2015 áprilisában kiadott single, az Infinity, ami egy remek dallamokkal operáló alkotás, amiben Mariah megvillogtatja önnön (már 45 éves) hangjának határait – vagy épp ezen határok hiányát. Az elképesztő erő újra és újra visszatér, ahányszor Mariah Carey képviselteti magát a zenei palettán, így mindig örülünk, ha a Spotify lejátszási listáin belefutunk a nevébe.

Mozgásban

A legtöbbször feltett kérdés az énekesnővel kapcsolatban (a korán kívül) a
„mikor turnézol édes jányom?”, erre pedig egy egyszerű választ tudunk adni azoknak, akik szívesen megnéznék őt élőben.
A Merry Christmas II You turné második felvonásának utolsó dátuma december 18 (bátor húzás a Star Wars: Az ébredő erő debütálásának napjára még koncertet szervezni), amit a „The Sweet Sweet Fantasy Tour követ 2016 márciusában és áprilisában, két Johannesburg-i májusi előadással lezáróan.

Miáltal az értékelés sem maradhat el, ezért a legújabb albumát vesszük kegyetlen górcsövünk alá, a #1 to Infinity-t, ami Mariah legjobbra sikerült alkotásait fogja össze. Nos, az album hangulata remek, a dalok mind kimagaslóan jók, de már mind hallottuk őket. Az egyetlen értékelésre méltó zeneszám pedig az Infinity, ami kicsit az albumot megelőzve már debütált a nagyközönség számára. Ezt pedig csak azzal lehet jellemezni, hogy egy sikeres bizonyítás arra, hogy a 45 éves énekesnő még mindig nem olyan idős (persze énekes mértékkel nézve), hogy ne tudjon remek dalokat elénk pakolni.

-Kese-

Mariah Carey – Csaj a csúcson (újra)

Zene - 8.5
Szöveg - 8.2
Stílusában - 8.5
Innováció - 6.8
Divatban - 8.2

8

KIVÁLÓ

A #1 to Infinity ügyesen összeszedte az énekesnő legjobbra sikerült dalait, így végtére is egy ütős albumnak lehet nevezni. Aki szereti Mariah Carey-t, annak kötelező, aki pedig nem, az sem veszít semmit egy próbával. Szerintem egyáltalán nem véletlen, hogy így 5 évvel a megjelenés után, újfent a Spotify top-listájának az éléről kacsint ránk, az All I Want For Christmas Is You, ahogy az énekesnő sem. Kíváncsian várom, mivel rukkol elő jövőre.

User Rating: 4.55 ( 2 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu