Enrique Iglesias – Spanyol tűz

SPOTIFY – A Spotify Nemzetközi TOP50-es listájába ismételten helyet kapott Enrique 2015 februárjában megjelent El Pedron című dala, amit Nicky Jam közreműködésével vettek fel. A Latin-Pop legeredményesebb előadójaként nyílván tartott Iglesias a Billboard Top listájának az élére tört a dallal, már a megjelenésekor az első helyre érkezett, és sokáig stagnált is, nem úgy mint a dal angol verziója, a Forgiveness.

Kétség sem fér hozzá, hogy a Grammy díjas Julio Iglesias, – aki mérföldkövet jelent a spanyol könnyűzenei iparban –büszke Isabel Preysler-el kötött (nem túl hosszú életű) házasságának gyümölcsére. Enrique 1995-ben jelentette meg legelső stúdióalbumát ami saját nevét viselte, ezt követően 1-2 évente jelentkezett új megjelenéssel.

A stílusa mindig megkapó volt, a hölgyeink világszerte estek szerelembe, amikor a latino előadóművész egy újabb rock-balladával, vagy egy pörgősebb pop-dance-el hozakodott elő. Utolsó albuma, a Sex and Love 2014-ben érkezett, így lassan ideje lesz egy új teljes értékű albumról hallanunk Enrique-tól, de sajnos ez még odébb van, hiszen még csupán most léptünk át 2016 kapuján.

Utóbbival közös daluk, a Heartbeat hosszú ideig uralta a Top-listákat, és nagyon szívesen vettem volna, ha a 2010-es dal duó-ja újra összeáll egy új zene erejéig.

Mikor a vér összetart

Az elmúlt 5 évben Enrique Iglesias sikeréhez erősen hozzájárult az őt támogató előadók munkássága, mint a neves Pit Bull, aki már hosszú ideje kíséri az énekest a könnyűzene göröngyös útján. Közös dalaik mind kimagaslóak és közimádat övezi őket, mivel egy olyan stílust keltenek életre, amit más párostól nem kapunk meg a jelenlegi zenei felhozatalban.

A latino kölyök és a „kakas” összefogásából már több értékelhető dalt kaptunk, mint az I’m a Freak, vagy méltán sikeres I Like It, viszont a legtöbbet nem közös dalaikkal mutatják, hanem élő szerepléseikkel. Tudható, hogy Armando Pérez (Pit Bull) a saját zenei karrierjét megelőzően rapperként kísérte Lil Jon-t turnéin, és indította be a „pusztító bulit” minden helyszínen. Ugyanez a helyzet Enrique-val is, kíséri az úton, támogatja őt.

Utóbbival közös daluk, a Heartbeat hosszú ideig uralta a Top-listákat, és nagyon szívesen vettem volna, ha a 2010-es dal duó-ja újra összeáll egy új zene erejéig.

Vászonra

Egy olyan kaliberű előadó, mint Enrique Iglesias hosszú távon nem maradhat távol a mozivászontól, és a TV képernyőtől sem. Persze a filmes feltűnéseit megelőzően már hallatta hangját egy-egy produkcióban, úgy mint a Salma Hayek és Matthew Perry főszereplésével kiadott Bolond Szél Fúj-ban, amibe Si Tu Te Vas című dala került be, vagy a Will Simth féle Vadiúj Vadnyugat-ban, amibe az előadó Bailamos című műve került licenszelésre.

Ezt követően sorra törtek rá a felkérések, első szereplése a Robert Rodrigez rendezésében megjelent Volt egyszer egy Mexico-ban volt 2003-ban, ahol Antonio Banderas, Johnny Depp és Salma Hayek mellett tűnt fel támogató színészként. A „nagyfilmes” produkciók mellett a TV-től sem maradt távol, több tehetségkutató műsorban szerepelt, de olyan sorozatokban is láthattuk, mint a Két pasi meg egy kicsi, és az Így jártam anyátokkal.

Utóbbival közös daluk, a Heartbeat hosszú ideig uralta a Top-listákat, és nagyon szívesen vettem volna, ha a 2010-es dal duó-ja újra összeáll egy új zene erejéig.

Sex And Love

A 2014-ben megjelent Sex And Love album 16 dalt sorakoztatott fel az énekestől amikhez Flo Rida, Sean Paul, Pit Bull, Kylie Minogue, Jennifer Lopez és Romeo Santos nagyban hozzájárultak. A szóló dalok annyira nem megkapóak, mint a Flo Rida-val felvett There Goes My Baby, vagy a Jennifer Lopez közreműködésével elkészült Physical.

Az album összképe egy korrekt képet fest le, bár több közreműködő dal is helyet kaphatott volna rajta Pit Bull-al, vagy megújíthatták volna a kapcsolatot Akon-al, akivel a One Day At a Time című dal is elkészült az előadó 2010-es Euphoria című albumához. A teljesség igénye nélkül, szívesen hallgattam volna még egy-egy új dalt amit Usher-el, Ludacris-el, vagy akár Nicole Scherzinger-el vettek fel.

Utóbbival közös daluk, a Heartbeat hosszú ideig uralta a Top-listákat, és nagyon szívesen vettem volna, ha a 2010-es dal duó-ja újra összeáll egy új zene erejéig.

Utóbbival közös daluk, a Heartbeat hosszú ideig uralta a Top-listákat, és nagyon szívesen vettem volna, ha a 2010-es dal duó-ja újra összeáll egy új zene erejéig. Talán a 2016-os évben érkeznek majd ilyetén produkciók, addig viszont várni kell. A Sex And Love „bukása” egyedül azért eshetett meg, mert pont az olyan felvételek nem kaptak benne helyet, amikben Enrique jeleskedik –legalább is nem annyi, mint amennyinek kellett volna -, az pedig a közreműködő dalok. Kapunk 1-2 jól hangzó dallamot, a km-ek jók, csupán kevés van belőle, a többi viszont épp, hogy megugorja a lécet.

-Kese-

Enrique Iglesias

Zene - 5.5
Szöveg - 5
Stílusában - 7.5
Innováció - 4.5
Divatban - 6

5.7

ÁTLAGOS

Szeretem azt a zenei stílust, amit Enrique képvisel, viszont sokkal jobban kellene támaszkodnia, az őt támogatók „hadseregére”. Eredményesebb, jobb hangzásvilággal megáldott dalok érkeznének a latino úriembertől, amennyiben nem erőltetné annyira azt, ami nem megy neki.

User Rating: 2.55 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu