Naomi Watts egy kisfiútól retteg a kádjában ülve a Shut In trailerében [VIDEO]

MOZI HÍREK – Mary (Naomi Watts) már a kádjában meztelenül ülve sem tud nyugodtan relaxálni, miután egy rémisztő kilencéves kisfiú (vagy annak szelleme) állandóan rettegésben tartja a Shut In trailerében. A kisfiút Jacob Tremblay alakítja, aki igencsak ifjú kora ellenére már bizonyított A szoba (Room) című ír-kanadai filmdrámában, amelyben mindössze ötéves volt.

Jacobnak a horror műfaja sem újdonság: a Before I Wake című film szintén idén érkezik – igaz bemutatóját még ide-oda tologatják, ahogy a Shut In megjelenése sem egészen tiszta.

Az EuropaCorp eredetileg 2016 februárjában akarta bemutatni a közönségnek, aztán júniusra, majd szeptemberre csúsztatták. Jelenleg november 11-én várja a további sorsát.

Christina Hodson írta a forgatókönyvet, amiből Farren Blackburn, az Istenek kalapácsa (Hammer of the Gods) rendezője forgatott filmet. Naomi Watts-on és Jacob Tremblay-n kívül, Oliver Platt, Charlie Heaton, David Cubitt domborítanak még a filmben.

A sztori szerint Mary, a gyermekpszichológus férje tragikus, autóbaleset okozta halála és fia katatóniába esése után vidéken próbálja összekapni magát. Kegyetlen hóvihar csap le, otthon ragad, nem tud eljutni sehová. Viszont meg kell mentenie egy fiatal srácot, mielőtt végleg nyoma vész. Sokan azt hiszik, a kissrác meghalt a viharban, Mary azonban máshogy gondolja. A trailerben azt láthatjuk, ahogy Mary élete 180 fokos fordulatot vesz, ahogy egy kisfiú pácienssel kezd dolgozni.

A rendező, Farren Blackburn az USA Todaynak adott interjújában ennyit árult el az újságíróknak.

„A filmemben nem minden az, aminek látszik. Mary meg van róla győződve, hogy Tom meghalt és kísért, állandóan hallja a jelenlétét a házban.

A kilencéves Jacob Tremblay rögtön A szoba után kezdte el a Shut In forgatását.

„Tom egy darkos, sötét karakter. Nem olyan, mint Batman, de azért darkos. Sebhely van az arcán, a szeme alatt karikák és igazán félelmetes figura.” – mesélt Tremblay a karakteréről.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu