PlayStation 4 Pro vs. Project Scorpio: folytatódik a PR-üzengetés

Most a Microsoft is megszólalt ezzel a 4K-s felbontással kapcsolatban.

Tegnap a Sony-tól hallhattuk a gondolatokat a felskálázott 4K-s játékokkal (igaz, Andrew House azt is hozzátette, hogy csak (?) a többsége lesz ilyen a PlayStation 4 Pron, nem pedig mindegyik játék), de most Shannon Loftis, a Microsoft Studios kiadásért felelős általános menedzsere mondott egy mondatot a USA Today-nek adott interjújában. Szerinte minden Project Scorpiós játék natív 4K felbontásban fog futni, nem pedig felskálázással fogja ezt az erősebb Xbox elérni.

A Sony viszont sarokba szorította a zöldeket, hiszen a PlayStation 4 Pro már november tizedikén a boltokban vár mindenkit (errefelé 125 ezer forint körül lesz az ára), így bár prémium termékként említi a Microsoft a Project Scorpiót, nem biztos, hogy túl magasra tehetik az árát az új konzolnak.

Ehhez még adjuk hozzá Andrew House, a Sony Interactive Entertainment vezetőjének a reakcióját arra, amikor megtudta, hogy a Microsoft rögtön elkezdte híresztelni: az Xbox One S is tud 4K-s Blu-ray lemezeket lejátszani. „Azt hittem, hogy elgondolkodtató az, hogy egy éven át láttunk történeteket arról, miszerint a „Microsoft új és eltérő” a riválisaival szemben. Ez elég gyorsan véget ért, nem?”

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu