Batman – The Telltale Series: Episode 2 – Children of Arkham – Polgármester úr

TESZT – Kb. negyed órával az epizód befejezése után vetem virtuális papírra gondolataim, ami nem olyan gyakori ilyen epizodikus játéknál. Talán pont az elképzelés miatt állt gyorsan egybe a gondolatmenet, talán csak az inspiráció ütött nyakon, de egy dolog biztos: Batman’s back, baby!

 

Az első rész végén érő sokk kismiska ahhoz, ami itt jön, hölgyek és urak. Bár itt nem lesz nagyobb nyomozás (lesz valami nagyon triviális, de messze nem olyan komplex, mint egy hónapja), viszont mégis a történet nem hogy lábra kapott, hanem futott kapásból egy kört a Denevérbarlangban…

Rend(etlen)őrnő

Az egyik fontos kiindulóesemény ebben a részben egy rendőr váratlan húzása lesz. Ezzel kirúgja a széket az egyik főbb szereplő lába alól, de erre a csontvázak kihullanak a szekrényből, ránk meg több feladat hárul, mint aminek eddig hittük volna. Eközben persze kockáztatjuk a kapcsolatot az egyik polgármesterjelölttel, miközben a másik alatt vághatjuk a fát.

Ez még csak a kezdet, ugyanis a Macskanővel többféleképpen is találkozni fogunk, ebből az egyik talán legszórakoztatóbb rész a bárban lesz.

Hill, de nem Benny

Ami tetszett, az a lehetőség, hogy Batmanként, vagy Bruce Wayne-ként keresek fel valakit a sztori során. Ez már kapásból ad újrajátszhatóságra lehetőséget. (És itt talán nem spoiler, ha leírom, hogy gúnya nélkül kutattam fel az illetőt.) Nem rossz. Ehhez hozzá lehet rakni az itt is látható tervezős akciót, ahol partnerünknek is megadhatjuk, hogy kit is kell kidöntenie, miközben mi két másik rosszfiút iktatunk ki.

Talán itt is meg szabad említenem, hogy egy idő után kikötünk a két polgármesterjelölt vitáján, de persze rosszabb eredmény jön ki belőle, mint amit majd Donald Trump és Hillary Clinton között láthatunk. Ezt az egészet megcsavarja egy rosszfiú feltűnése is, illetve (feltehetőleg?) az ő főnökének belépése is a kerettörténetbe. Jó, akkor itt most egy spoiler: az epizód címe nem ránk utal, sőt, éppen ellenkezőleg.

(Provi)Dent

A fontosabb döntések között Dent is szerepet fog játszani, sőt, két alkalommal is. Vajon beállunk a polgármesterjelölt mögé, miközben papíron távolodnia kell tőlünk, vagy elutasítunk mindent, kockáztatva a barátságunkat?

Még nem tudom, milyen következményei lesznek a döntéseimnek, de ahogy látom, már most szépen megindult a sztori, és még három epizód hátra van. Érdekes.

Kifogytam a messze nem vicces szóvicc leadekből

Az ilyen epizodikus írásoknál komolyan a legnehezebb spoilermentesen leírni, hogy mi történik, de talán sikerült leírnom körülményesen a lényeges történéseket. Hogy ebből milyen forradalom lesz, azt már látni lehet: borzalmas. Játékélmény tekintetében meg nem forradalmi, de igenis szórakoztató.

Ezúttal kevés nyomozás van (igaz, a szuperkompjúter elé most is oda fogunk ülni, és most már kiglitchelni sem tudtam, vivát! Nem baj, közben megint hallottam, hogy továbbra is csak két hírt ismételget a híradó!), cserébe meg drámából kapunk egy nagyobb adagot. Grafikailag nem nagyon láttam súlyos hibát, viszont a feliratokban három elírást is tapasztaltam. Azért ilyet nem kellene, kedves Telltale. (Grammarnazi off.)

Javul

Az előző részre 76-ot adtam, de most már megüti a 80-as szintet. Jobb, mint az előző rész, de nem tudott feljebb kerülni, ugyanis nem vicc, de én 72 perc alatt végigértem az epizódon, és ebben benne volt egy QTE elrontás is, ami azért egy dolgot biztosan jelent: RÖVID A DRÁGÁM. Ezt kapjuk cserébe azért, hogy kb. másfél hónappal az első rész után itt is van a második.
Mindenesetre nekem tetszett ez a rész, és ez még magasabbra is fog menni.

-V-

Pro:

+ Komolyabban kibontakozódik a történet
+ Csavar csavar hátán, nem ül le az epizód
+ …és ez még jobb is lesz!

Kontra:

– Ejj, de rövid lett…
– A híradóban még mindig csak két hír van
– Van egy pár elírás a feliratban


Kiadó: Telltale Games

Fejlesztő: Telltale Games

Stílus: Point-and-click, kaland, epizodikus

Megjelenés: 2016. szeptember 20. (PS4, PS3)

Batman - The Telltale Series: Episode 2

Játékélmény - 6.5
Grafika - 7
Történet - 9.1
Zene/Audio - 8.3
Hangulat - 9.1

8

KIVÁLÓ

És jobb lett az első résznél! De oly rövid lett...

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu