A Sony és a Microsoft nem bővíti a játékosok számát egy ex-Sony-főnök szerint

Phil Harrison szerint a Nintendo Switch viszont jó hatással van a közönség növelésére.

Harrison 1992 és 2008 között a Sony kötelékében dolgozott, majd egy kis Atari és Gaikai-kitérő után 2012-2015 során a Microsoft egyik alkalmazottja volt. Veterán tehát az illető, és a GameReactornak adott interjújában ez érzékelhető is:

„Úgy vélem, hogy a Sony remek munkát végzett azzal, hogy a PlayStation 4 nagyon népszerű legyen szerte a világon. Amiatt viszont egy kicsit aggódom, hogy a Sony és a Microsoft tágítja-e a piacot? Építenek, befektetnek-e olyan tartalmakba, hogy több játékost be tudjanak hozni? Úgy tűnik számomra a nyilvános bejelentésekből, hogy egyre inkább ugyanarra a hardcore játékosközösségre támaszkodnak. Ezzel szemben a Nintendo Switch szerintem rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy növelje a játékosok közösségét. Érdekes lesz látni az elkövetkező 3-4 évben, hogy a konzolos piac dinamikája hogyan halad tovább.”

Harrison gondolatmenetéből már érthető, hogy a Sony mit is akar a Playlink-programmal (ennek egyik játéka ingyenes lesz júliusban a Plus-előfizetőknek)…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu