The Evil Within 2: nem lesz „gyászkeretes”

Most nem kell fekete keretekre számítanunk.

A Tango Gameworks második játékát ezúttal nem Shinji Mikami rendezi, de produceri posztot ennek ellenére így is be fog tölteni a második The Evil Withinben (a rendező John Johanas lesz). Mikamit mikrofonvégre kapta az IGN. A képarányon túl a valóság körülöttünk történő változásáról és a nyílt világ kérdéséről is beszélt.

„Megértettük, hogy a 2.5:1 képarány nem került jó fogadtatásra, még úgy is, hogy a csapaton belül tetszett ez az irány. Ezúttal normális formátumban lesz játszható a játék. A valóság változása a franchise egyik fontos eleme, így itt is felbukkan, ám témájában nem lesz olyan zavaró, ahogy az első részben volt látható. Még a megzavarodással is van egy logika amögött, hogy hol és mikor következik be.

A The Evil Within 2 nem lesz nyílt világú játék, de lesznek részek, ahol a pálya megnyílik, több lehetőséget is nyújtva ezzel. Területileg ez a legnagyobb térkép, amit összehoztunk, de felfedezheted és felkészülhetsz, amennyire csak szeretnél, mielőtt a történetben tovább haladnál. Még mindig vannak lineáris és visszatérést nem engedő szekciók, de a játék jelentős részében lehet majd backtrackelni és mellékküldetések után nyomozni.”

A The Evil Within 2, ami elvileg „közelebb lesz a Resident Evil első részéhez”, október 13-án (pénteken) jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu