Outcast: Second Contact – Eljárt felette az idő

TESZT – Felújítani egy viszonylag régi (1999-es) játékot nem mindig nevezhető célszerűnek vagy jó ötletnek. Lehet, hogy ami akkor még eléggé népszerű és sikeres volt, az manapság már több módon sem képes megállni a helyét. Ilyennek nevezhető az Outcast: Second Contact is: „felnőtt”, de elavult közben.

 

1999-ben ez a játék PC-n az egyik legemlékezetesebb volt anno, és most alapjairól újrafaragták, és azért meg kell vallanom, elég sok dolgot tetszetősen alakítottak át a modern trióra (PlayStation 4/Xbox One/PC), de vannak dolgok, amik mintha ott maradtak volna a Y2K környékén…

Au, dió

Az egyik megfigyelhető elmaradottság éppen pont az audióban figyelhető meg. Eredetileg két CD-n jött ki az Outcast, és emiatt a szinkront tömöríteni kellett. Na, ez jó erősen hallatszik is Cutter Slade és a többiek hangminőségén. Értem én, nem biztos, hogy újra lehetett volna rögzíteni mindent, de miért nem próbálkoztak az újrakeverésükkel? Azzal legalább valamelyest el lehetett volna fedni a múltat.

Azért vegyünk egy kanyart a történetre: főszereplőnk, Cutter egy párhuzamos Földre kerül, és innen csak úgy juthat vissza haza, ha a fura kinézetű földönkívülieknek segít, ahogy anno  a tesztünk írja, ami itt olvasható, „egy hatalmas teve-emberre hasonlító idegen szólítgatja, és Ulukainak (a nyelvükön: Messiásnak) nevezi: kizárólag csak Slade tudja megmenteni az ő világukat (is)”.

Ebből kiindulva kell figyelnünk a párbeszédet, amiből elképesztően sok van – az Outcast: Second Contact továbbra sem egy ízig-vérig akciójáték, ugyanis RPG és logikai elemekkel egyaránt rendelkezik, és ha képesek vagyunk túltenni magunkat Cutter manapság már-már megosztó színű narancssárga ruházatán és a fején az X-Menből ismerhető Küklopsz-féle szemtakaró számítógépén, akkor fegyverünkkel (ami egy lézernyalábos pisztoly, de gyorsan váltani fogunk valami másra…) irthatjuk az ellent (érdekes nevűek ezek a földönkívüliek: talanok), amihez szükséges lesz gyakran felkeresni a Zolass névre hallgató kovácsot, hiszen az alapanyagokból, kristályokból ammuníciót farag nekünk.

Lassú víz folyik le az Adelphán

Érdemes türelmesnek lenni – a klisés történetelemek (sőt, magát a teljes történetet is kaptafának mondanám…) mellett a játék első néhány óráján túl kell esnünk, ugyanis utána meg lehet szokni a játék világát, ami több féle tájjal is vár minket. Néhány játék esetében hasonlóan vélekedtem már, és ezúttal is a kezdeti kalandozások után lehet elmerülni igazán az Outcast: Second Contactban.

A játék világa azért még ma is korrektnek nevezhető, ugyanis valamelyest él a szemünk láttára, ami 1999-ben nem volt elhanyagolható tényező! A karakterek sem unottak, ami szintén pozitívumnak mondható. Ám mégis… ez a TPS mégsem kaphat nyolcas, vagy akár egy hetes értékelést. Miért is?

Régi

Az animációk elképesztően gyengék. Ezeken nem nagyon sikerült elfogadható újítást elvégezni – ’99-ben még jó volt, ma már nem. Ha ezen túltesszük magunkat, gyorsan szembesülhetünk a frame rate kedves zuhanásaival, ami PC-n nem gond, PlayStation 4-en viszont nem lehet kikerülni. Mondtam már, hogy jó fél évet halasztottak a játékon?

Akkor még nem is mondtam, hogy a frame rate döcögése magára a kezelésre (ami önmagában még jó is volna) kihat, mert input lagos az Outcast! Így kell teljesen agyonvágni egy ígéretes remake-et!

PS4-en ne

Igen, ezúttal azt mondom, hogy NE PlayStation 4-en játsszuk az Outcast: Second Contactot. PlayStation 4 Pro-n esetleg, vagy PC-n. A frankó menürendszer, a tetszetős játékvilág és a kis türelemmel megszerethető környezet és karakterek párosa nem képes legyőzni a hibákat – a játék ugyanis elavult, ami a hangminőségen (a zenék azért jók, köszönhetően a moszkvai szimfonikus zenekarnak, de azok sem szólnak valami jól szerintem), az animációkon érezhető. Sajnos a frame rate és az input lag elrontja az élményt. Emiatt csak egy hatost érdemel, PC-n pedig valahol 7,5-en landolna.

-V-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Kis türelemmel meg lehet szeretni
+ A játék világa még ma is megállja a helyét
+ A zenék hozzák a formát

Kontra:

– Elavult (animációk, hangminőség)
– Gyenge frame rate, amiből adódóan a kezelés is laggol!
– Az első pár órán túl kell jutni…


Kiadó: BigBen

Fejlesztő: Appeal

Stílus: TPS, RPG, frame rate szimulátor

Megjelenés: 2017. november 14.

Outcast: Second Contact

Játékmenet - 3
Grafika - 7.5
Történet - 6.4
Zene/Audio - 7.1
Hangulat - 7.5

6.3

KORREKT

Elavult, de korrekt élmény, technikailag agyonvágva...

User Rating: 4.7 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu