Anthem: új információk; megvan a demó megjelenési dátuma! [VIDEO]

A PAX Westen elég sok mindent elárult a BioWare a játékról.

Például azt, hogy az egyjátékos történet legfontosabb döntéseit az Anthem központi hubjában, a Fort Tarsisban, azaz a Tarsis bázison fogjuk meghozni. A karakterekkel, a történetszálakkal itt fogunk foglalkozni, és itt vesszük majd fel a küldetéseket is, amik a Tarsison túl fognak játszódni. A történet nem nagyon fog haladni, amíg vissza nem térünk. A BioWare egy gazdag, élő világot akar összehozni a Tarsison, ahol belső nézetben fogunk lenni, tehát eltérő lesz a javelines harcolástól, amit külső nézetben élhetünk majd át.

Bemutatásra került a játék párbeszédrendszere is. Mindössze két opció közül választhatunk majd (ez bizony nem olyan sok – a Mass Effect: Andromédában is láttunk négyet, vagy akár többet is), és nincsen morális rendszer mögöttük, de eltérő hangot fognak megütni. Miért a butítás? „Egy olyan közönségnek mutatjuk ezt meg, akik nem szoktak hozzá az ilyen fajta döntésekhez és párbeszédekhez. Egyszerűbbnek akartuk hagyni, és nem akartunk hamis választási lehetőségeket sem biztosítani,” mondja Mark Darrah, az Anthem felelős producere. Hiába a kertelés, ez butításnak nevezhető. Legalább a roleplay (szerepjáték) párbeszédek nem lesznek kötelezőek.

Miért fontos a Tarsis? „Az egyik dolog, amit igazán megcsináltunk az Anthemben, az a Fort Tarsisra való koncentrálás. Ez a fő helyszín, ahol előadjuk a történetet. Ennek eredményeként szerintem tovább toltuk az eddigi központjainkhoz képest. Egy jóval reagálóbb környezet lett. Egy olyan tér, ami sokkal inkább élőnek érződik. Szerintem a jövőbeli Dragon Age játékokban (vagy egyéb címekben) ezt a reakcióképességet olyan mélységben fogjuk látni, amit az Anthemmel hoztunk igazán össze. Remélem, hogy a jövőbeli játékokban, mindegy, hogy Dragon Age vagy valami ami Mass-szel kezdődik, folytatni fogjuk ezt a történetelőadási módot,” válaszolta Darrah. (És igen, az utolsó mondatában a Mass Effectra utalt.)

Az Anthemből bemutatásra került a Cortex is, ami a játék kódexeként fog szolgálni (ezt a második videóban láthatjuk). De mikor lesz a demó? Hivatalos információ az Electronic Artstól: február elsejétől lesz elérhető a demó PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n. Feltétel: előrendeljük az Anthemet, vagy Origin Access/EA Access előfizetők vagyunk. A játék három hétre rá, február 22-én jelenik meg mindhárom platformra.

Forrás: VG247, PCGamer, DualShockers, DualShockers, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu