Elrabolt világ – Orwelli rémálom, idegen lényekkel

FILMKRITIKA – Egy Függetlenség napja-típusú támadásban az emberiség alulmaradt. Kénytelenek voltunk letenni a fegyvert és egy totalitáriánus rendszer alakult ki, amelyet egy bábkormány irányít. Egy kollaboráns, Gestapo-típusú rendőrség üldözi az egyedüli ellenálló szervezetet egy orwelli hangulatú világban. Erről szól a sci-fi „kamaradrámának” is aposztrofálható Elrabolt világ…

 

Érdekes koncepció áll az Elrabolt világ mögött, habár azért nem újdonság: láttunk már ilyet. Lényegében a Cloverfield és District 9 filmekhez hasonló minimalista sci-fivel van dolgunk. Az idegen lények uralmuk alá hajtották az emberiséget és egy maroknyi ellenálló csoport próbál csak egy merényletet szervezni ellenük. A kollaboráns renderőségben dolgozó William Mulligan (John Goodman) – a saját módszereivel – szinte mániákus hajtóvadászatot folytat ellenük. Hősink arra is hivatkozik, hogy az idegen lények „bekeményíthetnek”, ha az ellenállókat nem sikerül izolálni és semlegesíteni.

Minimalizmus a la Elrabolt világ

Az akció szinte minimális, a lényeket is viszonylag keveset látjuk, itt a hangsúly tényleg a történeten, a párbeszédeken, a háborús ellenállós filmekre (például Árnyékhadsereg) emlékeztető hangulaton, és alapszituáción nyugszik. A film orwelli hangulatú világa egyszerre emlékeztet az 1984-re, a V, mint Vérbosszúra. Olyan videojátékok is eszünkbe jutottak, mint a Half Life 2, amelyben egy hasonló helyzetben kell az alávetett emberiségnek túlélnie. Alacsony költségvetésű, minimalista filmről van szó, így ez a torokszorító, totalitáriánus rendszert bemutató univerzum tényleg telitalálat. Mi, magyarok régen is tudtunk, most is tudunk „remek” párhuzamokat vonni a saját valóságunkkal.

Ez mind rendben is lenne, az igazi probléma csak az, hogy az egyébként remekül kidolgozott hangulat mellett a cselekmény nem túl erős. Továbbá az sem túl pozitív, hogy a két főszereplőt: John Goodmant és a különös prostituáltat alakító Vera Farmigát leszámítva a karakterek sem túl érdekesek.

Sakkbábúk

Az ellenállók jellemrajzának kidolgozása leginkább azért szorul háttérbe, mert ők csak egyszerű „katonák” ebben a sakkjátszmában. Hiába is szeretnénk róluk többet megtudni, az 1 óra 50 perces filmidőbe nem is nagyon férne bele. Talán egy sorozattal jobban jártunk volna, ha már ennyire minimalista a film…

Gabriel Drummond (Ashton Sanders) és Rafe Drummond (Jonathan Majors) jobban a központban lévő figurái viszont sajnos rettenetesen érdektelenek. Előbbi a lázadozó, ugyanakkor az állandóan duzzogó fiatal afroamerikai srác, utóbbi pedig a lázadók „fenegyerek” vezetője.

Csattanó

A film másik nagy baklövése, hogy a történet egyetlen nagy csavarra épít, erre viszont nagyjából a film közepétől rá fogunk jönni. A cselekmény szálai szinte „szolgai” módon építenek erre a „meglepő fordulatra”. Minden jelenet valahogy ezt próbálja erősíteni és felépíteni és amikor végül a csattanó csattan, akkor már a figyelmes néző már csak szomorúan legyint.

Kihagyott ziccer az Elrabolt világ

Az Elrabolt világban minimalizmusa ellenére (vagy talán épp amiatt) volt potenciál, de sajnos kihagyott ziccer maradt. John Goodman hiába jó színész, az állandóan morózus arckifejezése, kicsit depressziós Colombo felügyelősre vett stílusa nem elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a filmet, ahogy Vera Farmiga egyszerre enigmatikus és erotikus kisugárzású alakítása is kevés.

Ráadásul az eléggé leegyszerűsített cselekmény és monoton, sokszor unalmas jelenetek (másfél órásra lazán le lehetett volna vágni ezt a filmet) sem sokat segítenek ezen a sci-fi drámán.

-BadSector-

Elrabolt világ

Rendezés - 6.2
Színészek - 5.8
Történet - 4.8
Látvány - 6.4
Hangulat - 6.8

6

KORREKT

Az Elrabolt világban minimalizmusa ellenére (vagy talán épp amiatt) volt potenciál, de sajnos kihagyott ziccer maradt. John Goodman hiába jó színész, az állandóan morózus arckifejezése, kicsit depressziós Colombo felügyelősre vett stílusa nem elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a filmet, ahogy Vera Farmiga egyszerre enigmatikus és erotikus kisugárzású alakítása is kevés.Ráadásul az eléggé leegyszerűsített cselekmény és monoton, sokszor unalmas jelenetek (másfél órásra lazán le lehetett volna vágni ezt a filmet) sem sokat segítenek ezen a sci-fi drámán.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu