Nem csak egy Cyberpunk-projekten dolgozik a CD Projekt RED!

A CD Projekt RED számára tehát nem csak egyszeri kitérő lesz a Cyberpunk 2077, hanem annál jóval több.

A lengyel Bankier ír arról, hogy a CD Projekt RED megosztotta a lengyel pénzügyi sajtóval a fejlesztési menetrendjét, aminek következő állomása ugyebár az április 16-án PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re megjelenő Cyberpunk 2077 lesz. Ezzel kapcsolatban Adam Kiciński, a cég vezérigazgatója elárulta, hogy a sajtónak 2020 elején lehetősége lesz kipróbálni a játékot és az előzetes változat alapján írni is tud majd róla. Hozzátette, hogy a konzolok és a PC közötti értékesítés aránya még inkább a PlayStation 4/Xbox One páros felé fog húzni mint a The Witcher 3: Wild Hunt esetében: „Egy erős új információadag a következő év elején várható a Cyberpunk 2077-ről, amikor az előzetesek fel fognak bukkanni. Akkor a szakmabeli újságírók már játszani fognak vele, és írni fognak róla. Ha tippelnem kellene, talán a játék értékesítési aránya valamivel kisebb lesz a PC-n, mivel 2015 óta jóval megnövelték a táborukat a konzolosok, továbbá a The Witcher-sorozat mindig is jobban köthető volt a PC-hez,” mondta Kiciński. Piotr Nielubowicz, az alelnök pedig hozzátette a digitális értékesítés arányát: „Úgy gondolom, hogy a The Witcher 3-nak kevesebb mint 30% volt. A Cyberpunk 2077 esetében 40-50%-ot [várunk el].”

De tényleg nem csak egy Cyberpunk-projekt készül a lengyeleknél. Kiderült, hogy a csapat egyszerre három projekten dolgozik. A második a Cyberpunk 2077 multiplayeres része lesz, a harmadik pedig az, amiről eddig csak találgattunk (de írtunk már róla), ugyanis 2021-ig szeretnék kiadni a következő AAA címüket. „Három Cyberpunkos dolgon dolgozunk. A fő játékon és két másikon. Ez eddig három csapat, de dolgozunk a Gwenten is, továbbá a Spokko [mobilos részleg] egy bejelentetlen címet fejleszt. Öt csapatunk van, három pedig a Cyberpunkon dolgozik,” mondja Kiciński. „A következő nagy projektünk is a Cyberpunk univerzumban fog játszódni, és már dolgozunk rajta. Úgy kezeljük mint egy igazán nagy és innovatív projekt,” tette hozzá Nielubowicz.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu