Sherlock Holmes 3: lecserélték Guy Ritchie-t a Rocketman rendezőjére

MOZI HÍREK – A Sherlock Holmes 3 produkciója egy jó ideje nyüglődött, de most úgy tűnik, beindultak a produkció kerekei.

Az előző részeket a jól ismert brit rendező, Guy Ritchie rendezte, kezdve a 2009-es Sherlock Holmes-szal, majd a 2011-es Sherlock Holmes: Árnyjátékkal. A Sherlock Holmes 3 eredetileg 2020 decemberében került volna a mozikba, azonban nemrég derült ki, hogy 2021-ig kell rá várni.

Robert Downey Jr. visszatér a szerepbe, miután eddigi idejét szinte teljesen elvette, hogy a Vasembert alakította a Marvel szuperhősfilmekben. A színész azonban a most már jól ismert módon „lezárta” Stark karakterét, így „szabad a pálya”, hogy visszatérjen Sherlock Holmes-hoz. Robert Downey Jr. egyébként korábban is említette, hogy vissza fog térni a híres mesterdetektív szerepébe.

Bár Jude Law, vagy a filmstúdió hivatalosan még nem erősítette meg, hogy ő is visszatérne Watsonként, de elég nehezen elképzelhető, hogy a folytatás nélküle készülne el és ő maga is lelkesen beszélt a szerepről múlt nyáron. Jude Law egyébként szintén szerepelt Marvel filmben, egész konkrétan az idén mozikba került Marvel kapitányban Yon-Rogg karakterét és elvileg a folytatásban is szerepet kaphat.

Dexter Fletcher egyaránt rendezte a Bohém rapszódiát (miután Brian Syngertől elvették, forgatás közben) és a Rocketment is, amely már 175 millió dollárt hozott a konyhára, mióta májusban a mozikba került. Bár ennél a filmstúdió egy kicsit nagyobb profitot remélt, de még így is a rajongók nagy kedvence lett.

Ami a Sherlock Holmes 3 forgatókönyvét illeti, azt Chris Brancato írja majd, aki a Narcos tévésorozat forgatókönyvét írta.

Forrás: Variety

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu