Így nézne ki a PlayStation 5 fejlesztőkészlete?

Bár még több mint egy évre van a PlayStation 5 megjelenése (majd talán februárban a Sony megcáfol minket a névvel kapcsolatban, ha az általunk említett pletykák szerint hivatalosan is leleplezi a konzolt…), már most láthatjuk, hogy állítólag miként nézhet ki a fejlesztőkészlete (amit innentől devkitként fogunk írni).

Egy holland website, a Let’s Go Digital közölt két képet arról, amit a brazil INPI oldalán találtak. Az INPI (Instituto Nacional da Propriedade Industrial) a brazil ipari (szellemi) tulajdon nemzeti szervezete, de a Sony azóta a WIPO-nál (World Intellectual Property Office), a világszintű szellemi tulajdonnal foglalkozó hivatalnál is levédette a védjegyet.

A szabadalom egy „ismeretlen elektromos eszköznek” van, de Yasuhiro Ootori, aki a PlayStation 4 hardverében tervezésében is részt vett, itt ezúttal valami igencsak szokatlant tervezett meg (az ő neve van tervezőként feltüntetve).

Ez bizony elképesztően szokatlan, még a Sony-tól is, akik a PlayStation 4 és annak két újratervezett kiadásában (PlayStation 4 Slim, PlayStation 4 Pro) is „döntött” dizájnt alkalmaztak. De esélyes, hogy egy devkitet látunk az ábrán, mivel a hardver elején eléggé sok csatlakozót láthatunk (és a fejlesztés során az jó is, ha van – pl. egeret, billentyűzetet, és egyéb USB-s hardvert így tudnak rákötni a devkitre).

De mi van akkor, ha ez nem a devkit? Általában annak nem szoktak valami hűdeszuper kinézetet tervezni a konzolgyártók (például az első Xboxé jóformán egy PC-nek nézett ki…), de azóta azért formálódtak azok is, hogy konzolra hasonlítsanak. Azért vagyunk kicsit kétkedőek, mert az ábrán levő hardver közepén van egy eléggé nagy V alakú bemélyedés, amivel a Sony talán azt hivatott jelezni, hogy ez az ötödik generációs PlayStation lesz, és ugye a V római számok esetében az 5-ösnek felel meg.

A PlayStation 5 2020 végén fog a boltokba kerülni. Talán februárban megismerhetjük a konzol végleges kinézetét – talán ilyen extrém lesz. Talán nem. Lehet, hogy ez csak egy kamu, hogy a Sony megvezessen minket.

Forrás: WCCFTech

Képek:

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu