Breaking! Elmarad a PlayStation 5 júniusi eseménye az USA-beli zavargások miatt!

A Sony e héten, csütörtökön mutatta volna be nekünk a PS5 új játékait, de erre csak később kerülhet majd sor.

Azt ugye már jó előre bejelentette a Sony, hogy magát a PlayStation 5 konzolt ezúttal sem leplezik le, viszont „kárpótlásul” erre a hétre, egészen pontosan június 4-re egy grandiózus livestreamet terveztek, amely során több új PS5-ös címet is prezentáltak volna. És azért a múlt idő, lévén nemrég bejelentették, hogy az egész prezentáció sztornó.

Ahogy az alábbi, igencsak szófukar tweetből is olvashatjuk, a Sony illetékesei úgy döntöttek, hogy elhalasztják a június 4-re tervezett PlayStation 5-ös eseményt. Egészen konkrétan úgy fogalmaztak, hogy jelenleg nem gondolják úgy, hogy ez most az ünneplés ideje lenne, emiatt egy lépést tesznek hátrébb, és inkább hagyják, hogy a „sokkal jelentősebb információt hallhassunk”. Nem nehéz kisakkozni, hogy az egész USA-t érintő tüntetéshullámra gondolnak, amely George Floyd tragikus halála nyomán indult el. Ahogy erről korábban is írtunk: az afroamerikai férfi nemrég egy rendőri intézkedés során halt meg: konkrétan megfulladt, miután egy rendőrtiszt a nyakán térdelt, hiába próbált szólni, hogy nem kap levegőt.

A Sony egyelőre nem informált senkit, hogy csütörtök helyett végül mikor várható majd a PlayStation 5 játékok bemutatója.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu