Alden Ehrenreich csak egyetlen esetben vállalna be egy Solo – Egy Star Wars történet-folytatást

MOZI HÍREK – Három évet vett el Alden Ehrenreich életéből a Solo – Egy Star Wars történet forgatása, ezért Alden Ehrenreich utána úgy döntött, pihen egy kicsit.

A Solo – Egy Star Wars történet a legkevesebb bevételt hozta Disney-érában, a kritikák sem magasztalták az egekig, így nem csoda, hogy túl sok szó nem esett azóta egy lehetséges folytatásról – legalább is a Disney részéről, illetve pletykaszinten sem. Ugyanakkor a rajongók közül sokan átértékelték magukban a filmet, utólag egyfajta “underdog” (méltatlanul rosszul értékelt) alkotásként tekintve rá és vannak olyanok, akik szinte már követelik, hogy elkészüljön a folytatás. A fiatal Solo alakítója, Alden Ehrenreich az Esquire-rel beszélgetett arról, lenne-e kedve ismét elvállalni egy egy esetleges második részt. A színész így válaszolt:

“Az attól függ, miről van szó. Illetve, attól is, hogyan készülne, vagy hogy természetesnek érződne-e a sztori szempontjából.”

Annyit még hozzátett, hogy nincs tervben a Solo folytatása, legalábbis ő ilyenről nem tud. Igaz, bevallotta, hogy hallott „valamilyen pletykát” ezzel kapcsolatban, de nem tud semmi konkrétat.

Alden Ehrenreich arról is beszélt, hogy a produkció egészen az előkészületektől a film mozikba kerüléséig három évet ölelt fel, ezért döntött úgy, hogy a Solo után hétköznapi életet él, hogy önmagával és másokkal foglalkozik, aztán majd meglátja, mi lesz. A Star Wars egyébkén vélhetően nem izgatja annyira, legalábbis abból a szempontból, hogy még nem látta a Skywalker korát, sőt a franchise első élőszereplős tévésorozatának címével kapcsolatban sem volt annyira képben interjú során. A lényeg, hogy eltalálta. „The Mandalorian, így hívják?” – kérdezte a színész a riportertől.

Régebben egyébként a film forgatókönyvírója, Jon Kasdan nyilatkozott arról, hogy hiába várja bárki is a Solo 2-t, egyelőre nincs napirenden a projekt.

Ehrenreich egyébként nyilatkozata ellenére nem ült a babérjain: új sorozata, a Brave New World július 15-én, azaz pontosan a mai napon indul a Peacock nevű új streaming-csatornával együtt.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu