Az Activision szerint közel már a Call of Duty 2020 bejelentés

A Call of Duty 2020-at nem kisebb csapatok fejlesztik, mint a COD-veterán Treyarch és a legendás Raven Software, akik szintén a franchise-on dolgoznak.

Az év ezen pontján az Activision már fel szokta fedni aktuális játékait, de 2020 más volt sajnos, s így még mindig nem ismert a game hivatalos neve vagy a megjelenési dátum, két dolog azonban biztos: a játék még idén megjelenik, s szoros partnerségben dolgozik együtt rajta a Treyarch és a szakmában szintén megkerülhetetlen Raven Software, fedte azt fel az Activision negyedéves pénzügyi jelentésében.

„A játék máris fantasztikusan néz ki, a belsős csapat pedig remekül szórakozik a játék kampányát, illetve online módjait próbálgatva – ez az, ami megosztja most a fejlesztők figyelmét.” mondta az Activision igazgatója, Bobby Kotick. „Szóval annyit tudok mondani erről, már ami a megjelenési időt illeti, hogy szerintem hamarosan többet is megtudtok erről.” – tette hozzá.

 

 

Ezzel úgy tűnik, hogy a fejlesztés körüli problémák pletykái megerősítést nyertek, mert a 3 éves ciklus, melyet a széria követ 2012 óta egy Sledgehammer Games-játékra mutatott, de ahogy azt Jason Schreier újságíró írta a tavalyi év közepén, belső konfliktusok a séma megváltoztatásához vezettek.

„Immáron hivatalos. Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy megmutassuk mit sikerült kifőznünk a Raven Software-el” jelentette be a hivatalos Treyarch account. „Igen izgatottan jelentjük be a partnerségünket a Treyarch-al az idei év Call of Duty-ja kapcsán. Alig várjuk, hogy többet mutathassunk!” – tette hozzá a legendás Raven Software, akik egykor a Star Wars: Jedi Knight 2-t tették le az asztalra, azóta viszont, hogy jelentős létszámcsökkentésre kényszerültek úgy 10 évvel ezelőtt, rendszeresen játszanak támogató szerepet a Call of Duty saga epizódjainak fejlesztésében.

A játék mögött meghúzódó koncepció nem ismert, ahogyan a megjelenési dátum sem, de több szivárgás is a hidegháború felé mutat, egy októberi megjelenési ablakkal.

Mindeközben a Call of Duty Modern Warfare és a Warzone multiplayer-e a Season 5, azaz ötödik évadja felé tart, amivel a battle royale-játék nem csak egy remek mellékág marad, de még hivatalos bejelentések felületeként is fogják használni. „Szóval, ha a Warzone-ra nézel, nem csak egy nagyszerű játékélményre számíthatsz, hanem egy nagyszerű platformra is ahhoz, hogy hogy azon keresztül információkat és híreket csepegtessünk egyenesen a közösségünknek, úgy, ahogy korábban soha.” – magyarázta Kotick.

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu